Egyedülálló szülőnek lenni nehéz. Pláne ha az ember kicsi gyerekkel marad egyedül. Egy író-anyuka, Grandpierre Judit sorstársainak kíván segíteni erőt adó, pozitív történeteivel optimista szemléletmóddal.
Az egyedülálló történetek, ahogy a neve is mutatja, egy egyedülálló könyv, mely egy egyedülálló anya mindennapjaiba enged betekintést. Ezek a pozitív szemléletű kis történetek hol megmosolyogtatnak, hol meghatnak, de mindenképpen feltöltenek.
Igazából mindannyian ilyen, és ehhez hasonló történeteket élünk meg nap mint nap. Vagyis élhetnénk meg. Mert sokan belefeledkeznek a problémákba, úgy érzik, nem tudnak felállni és egyedülálló szülőként új, teljes életet kezdeni.
Az egyedülálló szó jelentése:
a) Társ nélküli, egyedül élő.
b) Ritkaság, különlegesség, páratlan dolog vagy jelenség.
Mindennek két oldala van. Egy azon dologban van, aki a problémát látja, és van, aki egy megoldandó feladatot, kihívást.
Íme egy kedves karácsonyi történet Judit kis könyvecskéjéből:
Lebuktam!
A karácsony mindig egy várva várt ünnep. A készülődés, az advent, a sok gyertya, a mézeskalács illata minden évben megdobogtatja a szívünket, a gyermekeink pedig már alig várják, hogy megékezzen a karácsony és vele együtt a karácsonyfa is.
Egyedülálló anyaként egy kicsit más ez az ünnep, mert a legnagyobb ajándékot, amit egész életemben adni szerettem volna nekik, azt, hogy egész családban nőnek fel, már nem tudom megadni. De azért igyekszem, hogy ők ebből semmit ne érezzenek, és minden évben nagy izgalommal várom én is ezt, a számomra kedves ünnepet. És persze kicsit mindig aggódok, hogy minden elkészül-e időben.
Minden családban más és más a szokás a karácsonyfa állítást illetően, nálunk december 24-én reggelre hozzák az angyalkák a karácsonyfát. Legalábbis eddig így történt…
December 23-án este, minden évben kikészítjük a díszeinket, hogy az angyalkák reggelre hozzanak nekünk karácsonyfát. Ilyenkor beszélgetünk az ünnepről, hogy mit tanultak róla az óvodában, az iskolában, aztán mire a végére érünk, minden díszt gondosan elhelyezünk az asztalon, majd gyermekeim aludni mennek. De ilyenkor az alvás nem megy olyan gyorsan. Mikor már hallom, hogy elcsendesedtek, elkezdek én is előkészülni. A fenyőfa, melyet általában az utolsó pillanatban szerzek be, lent van a tárolóban. Lemegyek, felcipelem és a teraszajtón keresztül megpróbálom betuszkolni és feldíszíteni.
Ez idén is így történt, már éppen a teraszajtóhoz értem, mikor megszólalt nagyobbik lányom:
- Anya, mit csinálsz? – kérdezte kissé meglepődve.
Nem tudtam, mit mondjak hirtelen, csak álltam és kerestem a szavakat…
- Képzeld, itt jártak az angyalok! – mondtam boldogan.
- És hol van a karácsonyfa?
- Azt mondták, örülnek, hogy még ébren találtak, mert meg szeretnének kérni, hogy segítsek nekik, kivételesen nekem kéne feldíszítenem a fát helyettük. Mondtam, hogy szívesen segítek, és akkor itt hagyták ezt a gyönyörű fenyőfát és elmentek.
- Én is segíthetek neked feldíszíteni? – kérdezte izgatottan.
- Persze, de ígérd meg, hogy a huginak nem mondod el.
Meg is ígérte, és elkezdtük a fa feldíszítését. Először az égőket, utána a díszeket, és haladtunk szépen sorban, és közben beszélgettünk. Lányom elmondta, hogy igazából ő tudja, hogy a karácsonyfát nem az angyalkák hozzák, hanem a felnőttek díszítik fel, és az ajándékokat is mi vesszük nekik. Én sokáig próbálkoztam még különböző dolgokkal kimagyarázni, de egy idő után feladtam.
- Anya, most lebuktál. Eddig is sejtettem, de most már biztos vagyok benne.
- És nem rossz érzés, hogy máshogy van, mint ahogy eddig gondoltad?
- Nem. Sőt, ez életem eddigi legjobb karácsonya!
- De a huginak ne mondjuk el, ő még hisz az angyalkákban, ahogy egyébként én is.
- De te tudod, hogy nincsenek, anya.
- Nem, én tényleg hiszem, hogy léteznek. Ilyenkor, karácsonykor, biztos vagyok benne, hogy ők árasztják el a szívünket szeretettel.
- És te ettől jobban érzed magad? – kérdezte.
- Igen, nekem így igazán szép a karácsony – mondtam mosolyogva.
- Akkor én is megpróbálom – válaszolta.
Éjszaka még becsomagoltam az apró ajándékokat, mindent eldugtam a szekrény mélyére, aztán másnap reggel, mikor felébredtem, gyorsan bedugtam a karácsonyfa égőit, és bementem a lányokhoz, bebújtam kisebbik lányom mellé az ágyba és úgy tettem, mintha aludnék. Mikor felébredt, rögtön a következőt kérdezte:
- Anya, ma van karácsony?
- Igen – feleltem -, de én nem hallottam éjszaka zajokat, lehet, hogy még nincs itt a karácsonyfa.
- Majd én gyorsan megnézem – mondta, és már rohant is a nappaliba. Anya, gyere gyorsan, itt voltak, hoztak nekünk karácsonyfát! – ujjongott.
A nagy hangzavarra nagyobbik lányom is felébredt. Mindketten kimásztunk az ágyból és a nappaliba mentünk.
- Látod, milyen szép karácsonyfát kaptunk? És a legtetején van az a dísz, amit én készítettem! – mondta nagy vigyorral az arcán.
- Biztos azért, mert tudták, hogy ezt te csináltad – mondta nagyobbik lányom, majd hozzám fordult és a fülembe súgva folytatta – anya, én tettem oda, mert tudtam, hogy örülni fog neki, és tudod mit, a tegnap este tényleg maradjon a mi titkunk – és mosolyogva átölelt.
És én ekkor igazán boldog voltam, hosszú idő után először. Láttam a szemükben a csillogást és az igazi örömöt és én sem gondolkodtam semmin, csak leültem melléjük a földre és velük együtt csodáltam az igazán különleges titkot rejtő karácsonyfánkat.
Szerző: Grandpierre Judit - Egyedülálló történetek című könyv - Egyedülállótörténetek.hu
