Mint a bemutatón elhangzott a kötet címét a 66. zsoltár egyik sorából kölcsönözték. Hantó Zsuzsa történész - akinek rövid történelmi áttekintésével kezdődik a kötet - emlékeztetett, az 1951. május 21-én kezdődött kitelepítések során mintegy 17 ezer embert hurcoltak el Budapestről. A „nép ellenségévé” nyilvánítottakat többnyire a szintén ellenségnek tartott „kulákokhoz” szállásolták be. Hantó Zsuzsa arról is beszélt, hogy a kötet ugyan a magyar történelem gyászos időszakáról szól, mégsem a „szomorúság könyve”, hanem sokkal inkább „egymásra találásé”, arról szól, hogy miként segítették egymást a diktatúra áldozatai. A történész kiemelte, a kötet révén az olvasó közeli képet kaphat az 1950-es években történt borzalmakról, ugyanakkor „az emberi tartás, tisztesség diadaláról” is olvashatunk.

Haidekker Andrea, a kötet egyik szerzője felidézte: 60 év elteltével a Mikófalvára kitelepített 76 személyből már csak tizenegyen vannak életben. A kötet előzménye egy emlékoszlop felállítása volt, ezt azoknak az embereknek szánták, akik annak idején befogadták őket és szüleiket – emlékeztetett a szerző, megemlítve, a könyvben végül tizennyolcan idézték fel a kitelepítés éveit.

A mikófalvi időszakra emlékezett Rudas Pál is, akinek kisgyerekként csak nagyon kevés személyes emléke maradt a terror időszakáról. Ugyanakkor megemlítette: gyerekkora legszebb emlékeit köszönheti bükki falunak, szüleivel a nyarakat a hetvenes évek végéig Mikófalván töltötték.

Osztovits Ágnes, a Helikon Kiadó képviseletében arról beszélt, hogy noha az ÁVH egymás ellen akarta felhasználni két különböző származású „népellenséget”, az ördögi terv Mikófalván meghiúsult. Példaértékűnek nevezte a bükki faluban történteket, valamint méltatta a kötet szerzőinek kitartását.