Élőben közvetíti a jubileumi 20. Szigetet a világ legnagyobb videomegosztó portálja, a YouTube, így a világ bármely pontján, akár mobiltelefonról is követhető lesz az esemény – közölte a Google Magyarország.
Az élő közvetítés a fesztivál első napján, augusztus 8-án indul a fesztivál hivatalos YouTube-csatornáján. A Nagyszínpad, az OTP Bank Világzenei Party Nagyszínpad és az A38 Színpad műsorából összeállított élő közvetítés a fesztivál végéig minden nap délután 3 órától késő éjszakáig lesz látható – közölték hozzátéve, hogy a koncertek legjobb pillanatai a fesztivál után még további 3 hónapig megtekinthetők lesznek.
A közlemény idézi Gerendai Károlyt, a Sziget Fesztivál alapító-főszervezőjét, aki azt mondta, mára hivatalosan is Európa legjobb nagyfesztiválja lett a Sziget, az élő közvetítés pedig jó alkalmat ad arra, hogy akik nem tudnak személyesen jelen lenni a fesztiválon, azok nyomon követhessék a színpadok programját a világ minden tájáról. A YouTube a világ legrangosabb fesztiváljait rendszeresen közvetíti, az internetezők legutoljára a belga Tomorrowlandet, a spanyol Sonart és az amerikai Coachellát követhették élőben a neten. A videomegosztó Magyarországra optimalizált verziója mintegy fél éve indult el.
Felkészültek a nagy érdeklődésre
A közvetítéshez a stábot, a kamerákat a Sziget biztosítja, a jelet továbbítják a YouTube-nak. Egy ilyen streamnek csak akkor lehet sikere, ha üzembiztosan működik, valóban elérhető akkor is, ha meglepően sokan szeretnék egyszerre nézni a koncerteket. Ahogy azt Patrick J. Walkertől, a YouTube partnerségért felelős régiós igazgatójától megtudtuk, ők alapvetően százezrek érdeklődésével számolnak, de fel vannak készülve arra is, hogy meglepetések érhetik őket.– A YouTube már bizonyította, hogy alkalmas nagy események élő közvetítésére, és egy elkötelezett csapat dolgozik majd azon, hogy prémium felhasználói élményt tudjunk nyújtani ezzel a közvetítéssel – mondja. A lassabb interneteléréssel rendelkezőket célzó minőség mellett az igényesebbek HD-ben is a Sziget-élmény részesei lehetnek majd, akár mobiltelefonról is.
Határ a csillagos ég
A világ minden tájára eljuthat az esemény. A Szigetnek fontos reklámeszközt is jelent ez a lehetőség, így, ha minden jól megy, hosszú távú együttműködésben gondolkodnak. A YouTube is komoly terveket sző a jövőre most, hogy biztos alapokon nyugvó platformot tudnak nyújtani a közvetítésekhez.A livestreamről
• Nagy nevek koncertjeit követhetjük akár mobilról is.• A közvetítéshez hozzájáruló előadók koncertjeiből a lehető legütősebb felhozatalt igyekeztek megalkotni a szervezők, a YouTube-csatornán lesz olvasható a pontos program.
• Néhány név a fellépők közül: Placebo, SUM 41, Hurts, Deus és Tankcsapda.
• Mindig lesz valamilyen koncert műsoron, a streamet pedig akár mobilról is nézhetjük.
• Szerdától, az első naptól lesz elérhető a stream vasárnapig, napi nyolc órában.
• Meg is ismétlik a koncerteket egy alkalommal, a fellépések legjobb dalait pedig három hónapig nézhetjük a YouTube-csatornájukon.



