Ez nem egy egyszerű eszem-iszom

Péntektől a kocsonya a főszereplő Miskolc utcáin, tizenkettedik alkalommal rendezik meg ugyanis a Kocsonyafesztivált, ami ma már jóval több, mint egy eszem-iszom.


Rózsa Edit, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője elmondta: ez nem egy egyszerű eszem-iszom, a közösségi alkalmat az a gondolat szülte tizenkét évvel ezelőtt, hogy Miskolcot meg kellene mutatni másként is. Ezért hozták létre ezt a rendezvényt, amely mára igazi ünneppé nőtte ki magát - jegyezte meg.
    
Emlékeztetett arra, hogy a Miskolci Téli Fesztivál részeként megrendezett Kocsonyafesztivál újra a kultúra, a turizmus és a gasztronómia "fellegvárává" változtatja a várost erre a pár napra. A szervezők meglepetésprogramokkal készülnek az idei rendezvényre és lesznek díszvendégek is: Románia, hazai vendégként Mád és Baja, valamint Abaúj-Hegyalja térségének települései.
    
A rendezvény 50 ezer négyzetméterén mintegy 200 ezer látogatót várnak kézművesek, népművészek, őstermelők, élelmiszeripari manufaktúrák. Három színpadon zajlanak majd az események, lesz Bála színház, sokadalmi pódium, számos kulturális program, koncert, irodalmi szalon, családi és gyerekprogram, táncház és filmvetítés is.
    
A főszereplő természetesen a miskolci kocsonya, amelynek legendája úgy szól, hogy egy borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott egy béka, majd benne is ragadt. A figyelmetlen pincér így tálalta fel az étket borkorcsolyaként a vendégnek, aki döbbenten, de mégis kellő humorral vette tudomásul, hogy a sertésköröm mellől egy pislogó béka néz vele farkasszemet. Innen ered a mondás: "pislog, mint miskolci kocsonyában a béka".

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy pozitív nap - ÉRTED!

Hogyan tudod magad igazán szeretni, hogy másokkal is ezt tehesd? Hogyan tudod megőrizni a pozitív életszemléletedet? Vagy lépjünk pár lépést vissza: hogyan tudod megszerezni azt?

Nincs még egy ilyen állat, ami egyszerre ennyire ronda és cuki

Sok olyan furcsa szerzet mászkál szerte a Földön, melyek úgy néznek ki, mintha az anyatermészet kicsit berúgott volna, mikor megalkotta őket. Ilyen a teknős-béka is.

Itt a farsang, áll a bál! – a legötletesebb és legegyszerűbb jelmezekkel

Ősember, béka, dalmata, Malacka és bagoly jelmez... Mi segítünk elkészíteni!

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Látványos kísérletek, izgalmas programok a Kutatók Éjszakáján

Országszerte 101 intézményben rendezik meg pénteken a Kutatók Éjszakáját.


NAPI BOLDOGSÁG