Ezüst medve magyar kézben: "büszke magyar vagyok"

A munkáját segítő embereket méltatta Fliegauf Bence, a Csak a szél című film rendezője szombaton Berlinben, miután alkotása elnyerte a Berlinale zsűrijének nagydíját, az Ezüst Medve díjat. Mint mondta, "büszke magyar", ezt azonban "nem könnyű" megélni.


Az olyan estéken viszont, amikor magyar film nyeri el a világ egyik legrangosabb filmszemléjén a zsűri nagydíját, mégis "lehet büszke magyarnak lenni" - fogalmazott.    
    
Fliegauf Bence
Filmje erősen dokumentarista jellegű - vetették fel újságírók. Ezzel kapcsolatban a művész úgy vélte, a romagyilkosságok hatására született film inkább televízióba való, mert a televízió feladata a társadalmi problémák felmutatása. Szerinte hiányoznak a televízióból a társadalmi kérdéseket feszegető filmek, holott éppen ez lenne a feladata ennek a médiumnak.
    
A Csak a szél alkotói kértek is támogatást a magyar tévétársaságoktól. A "csatornák nem adtak semmit, most meg interjúkat akarnak" - mondta Fliegauf. Hozzátette: "ez a teremtmény" - az Ezüst Medve - remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy legközelebb jobban sikerüljön az együttműködés, mert az olyan alkotások, mint a Csak a szél, nagyon fontos társadalmi problémákról gondolkodtatják el a nézőt.  
    
A film a zsűri nagydíja mellett elnyerte az úgynevezett film békedíjat és az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet díját is. Ez utóbbival kapcsolatban Fliegauf Bence az MTI kérdésére válaszolva elmondta: nagy megtiszteltetés számára az AI elismerése, hiszen a segítő szakmában a romákkal évtizedek óta foglalkozó szakemberek erőfeszítései "sokkal fontosabbak, mint a puszta beszéd a rasszizmusról és az idegengyűlöletről". A romák között dolgozó szociális munkások és egyéb szakértők a film elkészítéséhez is nagyban hozzájárultak - emelte ki Fliegauf. Hozzátette: az alkotás talán hozzájárulhat a "küldetésük finanszírozásához", ahhoz, hogy továbbra is gyakorolhassák hivatásukat.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

12 aranyköpés gyerekkorunk nagy kedvencétől, Dr. Bubótól

Igaz, ami igaz, anno nagyon szerettük. Ma pedig érdemes újra elmerülnünk benne, mert bőven. hordoz mondanivalót a 21. század emberének is.

HÚSLEVES (nem egyszerűen gyógyszer és ebéd, nem egy szimpla étel, a húsleves a minden)

Ez a film a karácsonyi húsleves készítését dolgozza fel, de ne a klasszikus főzőműsorra gondoljon valaki, ha esetleg tervbe veszi a megnézését. Inkább a főzés hangulata, és közege ami lényeges. A videó hangulata, a nyugalma, visszarepít egy szebb világba!

Lenyűgöző felvételeken Erdély legszebb részei madártávlatból

Három részes drónvideó sorozat tiszteleg Erdély, sokunk számára igen kedves természeti csodái előtt. Már az első rész is magával ragadó.

Egy megunhatatlan filmjelenet! Ismerős?

Ez egy igazi, number one filmtörténeti másfél másodperc, amit sokaknak nem kell bemutatni. De még így is bármikor érdemes leporolni és elővenni. Sőt, nem csak ezt a 1,5 percet, az egész filmet! Lássuk!

Valószínűleg ez lesz a legmegdöbbentőbb 6 perc életedből, amit filmnézés közben töltesz el!

Szavakkal bemutatható vajon ez a videó? 6 perc, ami nem lesz kellemes. A valóság lesz. Hogy mit szűrtök le belőle, azt rátok bízzuk. Itt valóban feleslegesek a szavak...


NAPI BOLDOGSÁG