Fenntarthatóság, avagy a felelősségvállalás = pozitív energia

A Fenntarthatósági Nap egy rendhagyó szakmai konferencia és kiállítás, aminek fő célcsoportjai a fiatalok. Amiben mindez különbözik más szakmai eseménytől, az a lendület, az interaktivitás, a hiperaktivitás, és a komplexitás.

Résztvevőknek olyan közszereplőket (művészek, tanárok, üzleti szereplők, civil szervezetek tagjai, politikai szereplők, stb.) hívunk, akik szerintünk valóban hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, valamilyen kimagasló eredményt tudhatnak magukénak ezen a téren. Nagyon fontos, hogy ezen a rendezvényen ne a feszültség, ne az egymásra mutogatás legyen a fókuszban, hanem a megoldás. Igazán szakmai és pozitív üzenetekre lövünk. Témák tekintetében próbálunk az aktuális témákra és kérdésekre összpontosítani. A rendezvény szerves része a kiállítás is, ahol előadásokon az elhangzottakat meg is lehet nézni, tapasztalni. Olyan témák merülnek tehát fel, amiről nem csak beszélni lehet, hanem konkrétan tenni érte már itt, Magyarországon is.
Az esemény alcíme Felelősségvállalás = Pozitív Energia, és ez nem véletlen. Az egész nap során célunk a programokon kívül folyamatosan aktívan tartani és bevonni az idelátogatókat. Merjen mindenki kérdezni, véleményt formálni, játszani. A fenntarthatóság egy olyan dolog, amit csak közösen tudunk sikerre vinni, így hát ez a nap is egy közösségi dologról kell, hogy szóljon. Tesszük ezt síppal, dobbal, DJ-vel, webriporterrel, játékkal és még sok minden mással. Az első Fenntarthatósági Napra 2008. november 21-én került sor, a másodikra 2009. szeptember 25-én. 2010-ben újra szeptember 25-én rendeztük meg, továbbfejlesztve az eddigi ötleteinket, vagy éppen a Ti ötleteiteket. A negyedik a sorban pedig 2011. szeptember 24-én lesz a Millenárison. Ha tudatosan kívánsz élni, akkor ott a helyed!


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ez az első kiállítás, ami kutyáknak szól!

A mai világban már igazából bármit lehet. Így történhetett az, hogy Londonban megnyílt az első olyan kiállítás, melyet kifejezetten ebeknek készítettek el.

Négyszázezer hektár esőerdőtvett egy svéd milliomos, csak azért, hogy ne vágják ki

Johan Eliasch cirka tizennégy millió dollárt fizetett az amazonasi esőerdő egy részéért a helyi fafeldolgozó cégnek. Egyetlen egy szándék vezérelte: hogy ne vágják ki a fákat.

Egy nagyszerű életcél: megörökíti a veszélyeztetett állatokat, mielőtt örökre eltűnnének (+videók)

Joel Sartore fotós életcélja, hogy portréfotót készítsen a Földön élő ritka, kihalásra ítélt állatokról.

Skandináv házak, melyek mintha most léptekvolna le egy mesekönyv lapjairól

A zöld tetők visszaadnak egy darabot a természetnek, amit az építkezéssel elvettünk tőle.

A környezetvédelmi "Nobel-díjat" idén egy indián családanya kapta

Összesen hat környezetvédő aktivista kapta meg az elismerést. Az aktivisták némelyike az életét kockáztatja, amikor kiáll egy ügy mellett...


NAPI BOLDOGSÁG