Fiatalok írjatok! - Blogger pályázat az igazi talentumoknak

Hangadó fiatalokat keresnek, akik húzóerőként hatást tudnak gyakorolni kortársaikra és a társadalom egészére. 


Olyan bloggerek jelentkezését várják akik elsősorban társadalom, közélet, kultúra témakörben, magyar nyelven teszik közzé rendszeresen gondolataikat, de amennyiben más témával foglalkoznál, de egyedülálló stílusod van úgy más szerzői művekkel is nevezhetsz.

Hogy ne "csak" maguknak írjanak a fiatalok


A Talentum Blogger Pályázat az interneten zajló tehetségkutató és fejlesztő program. A havonta zajló pályázati fordulók nyertesei bekapcsolódhatnak a funyiro.hu szerkesztőségébe és önkéntes újságíróként szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat, referenciát. Ez különösen hasznos lehet azon fiatalok számára akik a későbbiekben újságírói iskolába vagy pályára készülnek.  

A pályázatot kiíró Északi Támpont Közhasznú Egyesület munkatársa, Tóth Bálint  a Pozitív Napnak elmondta:  "a fiatalok saját tehetségére és motivációjára alapozva szeretnénk alternatívát nyújtani. A projekt fő célja, hogy a produktív életmód irányába hasson. Arra törekszünk, hogy sikerélménnyel, megbecsüléssel és önbecsüléssel gazdagodjanak a pályázó fiatalok. Emellett nem csak individuális szinten szeretnénk hatást elérni, hiszen a közösségformálás is központi törekvésünk.


A projektben a fiatalok lehetőséget kapnak, hogy megmutassák magukat és megismerjenek másokat. Közös érdeklődés mentén szerveződik a résztvevők köre, ez a közös pont azonban értékkel bíró, cselekvésre serkent és pozitív szemléletet képvisel. A végeredmény így egy olyan közösségi hálózat, amely a kultúra köré szerveződik – a „kultúra” lehető legszélesebb értelmében. 

"Sokféle téma helyet kaphat a site-on, legyen az irodalom, művészet, politikai, tudomány, hétköznapi tapasztalatok, stb., ám minden esetben arra törekszünk, hogy a fiatalok autentikus, őszinte, saját véleményét mutassuk meg, minőségi keretbe ágyazva. Olyan oldalt hozunk létre, ahol elfogadásra találnak az eltérő nézőpontok, és ahol mindenki egyenlő esélyekkel indul" - Fűzte hozzá Tóth Bálint.  

 

A cél a kreativitás és tehetség maximális kiaknázása


A projekt arra bíztatja a fiatalokat, hogy passzív sodródás és kriminalitás helyett kreatív, társadalmilag elfogadott eszközökkel kiaknázzák lehetőségeiket és fedezzék fel tehetségüket. Egy önnfenntartó közösséget szeretnének létrehozni, amelynek résztvevői egyrészt olyan fiatalok, akik szeretnek olvasni és nyitottak a világra, másrészt olyan fiatalok, akik szeretnek alkotni és megosztani véleményüket, harmadrészt pedig azok számára is nyitott a program, akik szeretnék megismerni vagy megszólítani a fiatal generációt.


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Hóbagoly szállította az aranyat a magyar természetfotósnak

Aranyérmet nyert Kércz Tibor fotográfus a 2017-es francia PX3, Prix de la Photographie Paris nemzetközi fotópályázaton - írja a National Geographic.

Ezek 2016 legjobb drónfotói

A Hong Kong-i SkyPixel 2016-os légifotó pályázatára 27 ezer pazar kép érkezett. Ezeket választották a legjobbnak közülük, és a képek láttán erősen elgondolkoztunk, hogy veszünk egy drónt mi is.

Ez a fotópályázat bizonyítja: drága gép nélkül is lehet csodás képeket lőni

Úgy gondolod, hogy méregdrága fényképezőgép kell hozzá, hogy jó képeket készíts? Nincs igazad!

Magyar vonat kicsit másképp

Két pályázó, a kilencéves Haidekker Zsófia és a 12 éves Farkas András alkotása nyerte a MÁV Ha nagy leszek, vasutas leszek! című rajzpályázatát


NAPI BOLDOGSÁG