Hihetetlen siker - a Sziget a legjobb fesztivál Európában

A Sziget lett Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a legjobb, a magyar rendezvény kapta a European Festival Awards-on a fődíjat - közölte Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője a díjátadót követően.


A Sziget Fesztivál látogatottsága, 1993-2011


Annyira hihetetlennek tűnt, hogy az alapító-főszervező el sem ment a gálára


A díjátadó gálát, mely egyben a nemzetközi fesztiválszakma egyik legnagyobb rendezvénye, szerda késő éjjel tartották a hollandiai Groningenben. "Olyannyira hihetetlen volt számomra, hogy a 25 nagyfesztivál ötös véghajrájában olyanok közül kerülünk az első helyre, mint a dán Roskilde, a német Hurricane, a skót T In The Park és a belga Tomorrowland fesztiválok, hogy el sem utaztam a gálára" - tette hozzá. Gerendai Károly megjegyezte, hogy az európai mezőny világméretekben igen erős. 

Azt is elmondta: "végre most jó hír is megjelenik Magyarországról a nemzetközi sajtóban, amire mindig is törekedtünk, hiszen számunkra is fontos, hogy milyen az ország megítélése. A díj megerősíti a Sziget Fesztivál látogatóit abban, hogy érdemes Magyarországra jönni." A 20. jubileumi évébe lépő Sziget elismeréséről Gerendai Károly úgy fogalmazott: "ez megerősít minket abban, hogy jó úton járunk akkor, amikor - ellentétben a legtöbb nemzetközi fesztivállal - nemcsak a zenei kínálatra, de a kulturális sokszínűségre, a különböző kisebbségek kultúrájának bemutatására, a civil törekvések népszerűsítésére, valamint a szolgáltatások változatosságára is nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen ettől lettünk egyediek, népszerűek és kedveltek szerte Európában."

A világsztárok is a legjobbak közé sorolják a Szigetet


A nagyfesztiválok első helyezése mellett a Sziget bekerült még egy kategóriában a legjobb öt közé, mégpedig a zenészek szavazatai alapján. Az alapító-szervező hangsúlyozta: "nemcsak a közönség, a szakma, hanem a zenészek is elismerik a tevékenységünket". Közel 400 ezren voksoltak 2011 legjobb eseményeire különböző kategóriákban a Yourope (európai fesztiválszövetség) és a Virtual Festivals Europe által életre hívott European Festival Awards szavazásán. A díjakat harmadszor osztották ki.
undefined

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szedd magad levendula: idén is eljött a nyár egyik legjobb programja!

A Levendula Fesztivál lesz most hétvégén, 23-25-ig tart Tihanyban, ahol mindenhez hozzájuthatsz, ami levendulás, és persze nagyon sok érdekes programmal készülnek kicsik és nagyok számára.

19 bizonyíték arra, hogy Izland valóban egy csoda

Számtalan elszigetelt és varázslatos pontja létezik a világnak, mely a maga nemében különleges, hiszen olyan természeti formák képződtek ezeken a cseppnyi világokban, melyek máshol nem jöttek létre.

Ezt üzeni Zacher a Szigetre készülőknek (+videó)

Egy doki, aki a földön jár. Egyszerűen csúcs, nem köntörfalaz. Kimondja a lényeget. Zacher Gábor így üzent a Szigetre készülőknek!

Sztárok a színpadon! Avagy ez várható az Ünnepi Könyvhéten

A 87. Ünnepi könyvhéten olyan híres írókkal találkozhatnak a résztvevők, mint Csukás István, Böszörményi Gyula, On Sai és sokan mások!

8 dolog, amit ne csinálj a fesztiválokon, ha nem akarsz tahónak tűnni!

A fesztiváljegy drága, a méltóságod pedig még annál is többet ér, így célszerű nem teljesen elhülyülni csak azért mert nyár van és fesztivál és buli...


NAPI BOLDOGSÁG