Horthy telefonjától az okosmobilig

Csaknem másfél évszázad telefonjait, ezzel együtt telefonálási szokásait mutatja be a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum új tárlata.


A Belltől az okostelefonig című kiállításon a kurblis, tárcsás telefonok mellett a legmodernebb mobilok is láthatók. A május 6-ig nyitva tartó tárlaton a Mobilkor Alapítvány gyűjteménye mellett a Magyar Hírközlési Alapítvány postamúzeumából érkezett három unikális darab szerepel: Horthy Miklós, I. Ferenc és IV. Károly király számára készített telefonokat is megszemlélhetnek a látogatók - mondta el Gyöngyössy Orsolya, néprajzkutató, muzeológus. Hozzátette: ezeken kívül a 20. század első feléből származó reprezentatív darabokat is felvonultat a kiállítás. Így megtekinthető a legelső magyarországi asztali telefon, valamint az első hazai fali telefon is.
 
Horty telefonja az MTV-ben. 
Bugony Péter, a Mobilkor Alapítvány elnöke elmondta, hogy szervezetük olyan magángyűjtőkből áll, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak a mobiltelefonokkal, például kereskednek velük. Megjegyezte: saját gyűjtésükből több mint ezer darabra tettek szert, összesen 370 különböző típust tudnak megmutatni a nagyközönségnek. Közlése szerint nemcsak telefonokat mutatnak be a tárlaton, hanem sokféle GSM kiegészítőt is: például bőrtokokat, színes előlapokat vagy kagyló alakú fülhallgatót is. Mint mondta, mára a csomagolás is nagyon megváltozott, ezért érdemes a régieket is a látogatók elé tárni. 
    
Érdekes színfoltja a kiállításnak egy plakátsorozat, valamint az első hazai forgalmazók, a Westel és Pannon GSM egykori kampány- és reklámfilmjei. Ezen kívül mintegy hétszáz, külföldön forgalmazott reklámfilmet gyűjtöttek egybe. Bugony Péter úgy vélte: a kiállítás látogatóit sokszor éri "hoppá érzés": ilyenem volt, ezt szerettem, ezt ellopták, ezt elhagytam, erről letöröltem a képeket. A mobiltelefonoknak ugyan nincs évszázados történelme, mégis egy-egy darab láttán úgy hisszük, hosszú évtizedekkel ezelőtt használtuk. Ilyen az első mobil, amihez táskányi akkumulátort kellett cipelni vagy a kis "nőcis" telefonok rózsaszín előlappal, csillogó kiegészítőkkel - sorolta a példákat az elnök.

Hozzátette: ma, az okostelefonok idején már nem a külcsín és az egyedi megjelenés számít, hanem az, hogy minél nagyobb és gyorsabb legyen az adatszolgáltatás. Bugony Péter tapasztalata szerint ennek ellenére sok felhasználóban él még a nosztalgia régi készülékeik iránt.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"422 barátom van, mégis magányos vagyok."

"Ahogy kinyitjuk a számítógépünket, becsukjuk az ajtókat." Gary Turk versében felhívja a figyelmünket arra, hová vezethet az, ha elhanyagoljuk a valódi életet.

3 millió forintból egyetlen nap alatt megépült a jövő lakóháza

Oroszországban házat "nyomtattak". Avagy: már nyomtatják a jövő házait! 38 négyzetméter pedig tényleg ennyibe kerül...

Ez az első kiállítás, ami kutyáknak szól!

A mai világban már igazából bármit lehet. Így történhetett az, hogy Londonban megnyílt az első olyan kiállítás, melyet kifejezetten ebeknek készítettek el.

Szívesen élnél a tenger közepén? Úgy tűnik, hamarosan megteheted

Elkészültek a tervei annak az úszóháznak, ami állandó lakhelyül is szolgál, hiszen van benne áram és ivóvíz!

Akkor és most: 10 kép, mely megmutatja, hogyan változnak körülöttünk a dolgok

Bele se gondolunk sokszor, hogy mennyire megváltozott a világunk. Pozitív vagy negatív irányba? Döntsd el te magad!


NAPI BOLDOGSÁG