Indul a Hegyalja!


Javában dübörög a nyár és a vele járó fesztiválszezon. A sátorban alvós, egész nap koncertezős élményekre vágyók legközelebb július 18-21 között a Tokajban megrendezésre kerülő Hegyalján vethetik be magukat a színpadok előtti küzdőtérre. A lazításra vágyókat extrémsport-bemutatók és egy igazi nyári világrekord-kísérlet is várja.


A Hegyalja Fesztivál mindig is a keményebb zenék rajongóinak egyik elsődleges célpontja volt, ez mit sem változott. A zenei paletta ugyan sokkal színesebb, mint egy átlag rockfesztivál esetében, de a nagy nevek között idén is olyan együttesek találhatóak meg, mint a Danko Jones, a Skindred, az Enter Shikari, az Everlast vagy a Biohazard. A külföldi fellépők mellett a hazai zenei élet szinte minden olyan részvevője is jelen lesz, akiket a rendszeres fesztiválozók megszokhattak. A kevésbé zúzós zenéket a Maszkura és a Tücsökraj, a 30y, a Kiscsillag, a Punnany Massif, a Vad Fruttik vagy éppen Péterfy Bori & Love Band szolgáltatja, – hogy csak néhány nevet említsek. A fiatal zenekarok mellet a nosztalgiázásra az EDDA Művek, a Beatrice vagy a szintipop újonnan feltámadó népszerűségét meglovagoló Alphaville ad lehetőséget.

A nap végére valószínűleg koncerttúladagolásban szenved majd a tömeg, ugyanis két nagyszínpadon és számos kisebb helyszínen délutántól sorjáznak a fellépések, a hajnalig tartó bulizásáról pedig minden nap DJ-k gondoskodnak. Hogy a regenerálódással töltött napsütéses órák se vesszenek kárba, kerekasztal beszélgetéseket hallgathatunk meg, stand-uposok állásinterjúin vehetünk részt vagy extrémsport bemutatókat nézhetünk végig, ahol a játékosabb kedvű nézők egy limbó hintó versenybe is beszállhatnak. És ha már a játéknál tartunk: a fesztivál résztvevőinek segítségével kísérlik meg megdönteni az együttzuhanyzás világrekordját. Úgyhogy pénteken mindenki másszon ki a sátrából, és irány a hatalmas zuhany, így legalább egyszer biztosan sikerül alaposan lemosni a kemping porát!


Tömény rock hideg tokajival


Ám ha valakinek a fesztivál területén kívüli kalandozásra is marad ereje, a Hegyalja nem szab határt a vágyainak, sőt! A Paulay Ede Színházban, amely a fesztivál városi helyszíneként funkcionál, a L’art por l’art társulat groteszk darabja és hegyaljás fotókiállítás tekinthető meg. Emellett a Művészetek Völgyének árusait is megtalálhatjuk. Természetesen a tokaji borvidék nagyszerűségét sem rejtik el a látogatók elől, a pincesorra akár a fesztiválon bérelt biciklivel is kilátogathatunk. Bár ha mégis a fesztivál területén belül maradnánk, a Bor- és Pálinkafalu illetve az Ökoteátrum ingyenes borkóstolói biztosan hamar a kedvenceinkké válnak.

Aki esetleg még gondolkozik, hogy nekivágjon-e a Hegy’nek, annak sem késő felkapni egy sátrat és elindulni. A csalódás szinte kizárt, a jobbnál jobb koncertek és egyéb programok sűrűjében kizárt, hogy bárki egy percre is unatkozna majd.



Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szedd magad levendula: idén is eljött a nyár egyik legjobb programja!

A Levendula Fesztivál lesz most hétvégén, 23-25-ig tart Tihanyban, ahol mindenhez hozzájuthatsz, ami levendulás, és persze nagyon sok érdekes programmal készülnek kicsik és nagyok számára.

Ezt üzeni Zacher a Szigetre készülőknek (+videó)

Egy doki, aki a földön jár. Egyszerűen csúcs, nem köntörfalaz. Kimondja a lényeget. Zacher Gábor így üzent a Szigetre készülőknek!

Sztárok a színpadon! Avagy ez várható az Ünnepi Könyvhéten

A 87. Ünnepi könyvhéten olyan híres írókkal találkozhatnak a résztvevők, mint Csukás István, Böszörményi Gyula, On Sai és sokan mások!

8 dolog, amit ne csinálj a fesztiválokon, ha nem akarsz tahónak tűnni!

A fesztiváljegy drága, a méltóságod pedig még annál is többet ér, így célszerű nem teljesen elhülyülni csak azért mert nyár van és fesztivál és buli...

Kezdődik a levendulavirágzás - Mutatjuk, hová érdemes ellátogatni

Szemet gyönyörködtető az év leglilább magyarországi eseménye. Indul sokak kedvencének, a levendulának a virágzása. Az országban több helyen is várják a levendula szerelmeseit.


NAPI BOLDOGSÁG