Jeltolmács és kísérőszolgálat is segíti a fogyatékkal élőket az idei Sziget fesztiválon

Akadálymentes zuhanyzó, kísérőszolgálat, kerekesszék-javítás és jeltolmács is segíti a fogyatékkal élőket a Sziget fesztiválon.

Az érvényes napi- vagy hetijeggyel rendelkező mozgássérült látogatók és kísérőik ingyenes buszjárattal juthatnak el a rendezvényre 13 órától. A busz a Batthyány térről kétóránként indul és megáll a Flórián téren is, ahol a saját gépjárművel érkezők térítésmentesen parkolhatnak. A Szigetről visszafelé 14 órától éjfélig járnak a buszok, a járatról a +36 20 982 4076-es mobilszámon lehet érdeklődni - mondta el Vidó Andrea, a Civil Sziget szervezője.
Az Ability Parkban akadálymentesített WC-k és mosdók találhatók, emellett a Sziget több pontján akadálymentesített zuhanyzókat is elhelyeztek, ezeket jelölik a térképeken. A parkban kerekesszék-kölcsönözést és -javítást vállalnak 12-től 20 óráig, valamint kísérőszolgálatot biztosítanak a mozgásukban korlátozottaknak, a látás- és hallássérülteknek, utóbbiak jeltolmácsok segítségét is igénybe vehetik. A kísérőszolgálat igénybevétele előtt előzetes egyeztetés szükséges a +36 20 515 5943 számon.
Az érdeklődők a parkban megismerkedhetnek különböző szervezetekkel, egyebek mellett a Fehér Bot Alapítvány és az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány tevékenységével, kipróbálhatják a kerekesszékes nagy akadálypályát, az érzékszervek játékát és az ülő röplabdázást. A nagyszínpad előtt külön rámpát létesítenek, amelyről a fogyatékkal élők jobban láthatják és élvezhetik a koncerteket. Vidó Andrea elmondta, hogy mozgásukban korlátozottaknak igyekeznek megkönnyíteni a K hídon való bejutást is.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

19 bizonyíték arra, hogy Izland valóban egy csoda

Számtalan elszigetelt és varázslatos pontja létezik a világnak, mely a maga nemében különleges, hiszen olyan természeti formák képződtek ezeken a cseppnyi világokban, melyek máshol nem jöttek létre.

Ezt üzeni Zacher a Szigetre készülőknek (+videó)

Egy doki, aki a földön jár. Egyszerűen csúcs, nem köntörfalaz. Kimondja a lényeget. Zacher Gábor így üzent a Szigetre készülőknek!

12 sziget, amit még nem kebelezett be a globalizáció

Szigetek, melyeknek sikerült megőrizni valamit érintetlenségükből - egyelőre. Legtöbbjükön ötezren sem laknak, de van olyan közöttük, amelyik lakatlan.

Ahol mindig húsvét van: egy sziget, amin édes nyuszik rohanják le a turistákat (+videó)

Még nincs itt az ideje, mi máris annyi, de annyi aranyos nyuszit mutatunk, amit húsvét tájékán sem látni...

Mert "a boldogsághoz elég az éppen elég"(+videó)

Mike Basich snowboardosként évi 45 millió forintnak megfelelő összeget keresett és egy 380 négyzetméteres házban élt. Aztán életmódot váltott....


NAPI BOLDOGSÁG