A négyes metró ikerállomásai lettek a világ legjobb "középületei"


A magyar Spora Architects nyerte meg a világ egyik legfontosabb építészeti portáljának, az ArchDailynek Building of the Year Awards szavazását, amelyen a legjobb középületeket keresték. A Gellért téri és Fővám téri metróállomások a közösségi kategóriában bizonyult a legjobbnak.

Fővám téri megálló © Tamás Bujnovszky


Az ArchDaily 2008-ban alapított építészeti portál idei szavazásán az olvasók a honlapon 2014-ben bemutatott több mint háromezer projekt közül választották ki a Building of the Year (Az év épülete) szavazás tizennégy – többek között oktatási, hivatali, iroda-, kereskedelmi, vallási és sportlétesítmény – kategóriájának győzteseit.
A portál közlése szerint a győztes épületek meglepő látványukkal vagy épp a társadalmi, környezeti, illetve gazdasági kihívásokra adott egyedi megoldásaikkal vívták ki az elismerést.

Szent Gellért téri állomás / MTI Fotó


A 4-es metró Fővám téri és Szent Gellért téri állomásának terveit a Budapesten működő Spora Architects nevű fiatal építésziroda jegyzi. Az extravagáns spirálszerű mozaik-koncepció a Gellért téren Komoróczky Tamás képzőművész munkáját dicséri. A mintának a látványosságán túl praktikus funkciója is van: ez az állomás a legszűkebb ezen a vonalon, a díszítésnek köszönhetően viszont optikailag sokkal hosszabbnak és tágasabbnak tűnik.

Fővám téri állomás /MTI Fotó


A Fővám téren látható állomás letisztult, minimalista, kissé indusztriális stílusával nyeri el sorra a hazai és külföldi szaksajtó elismerését. Geometrikus formái ellenére egyáltalán nem kelt kellemetlen érzéseket az utazókban. A tervezők célja egyébként végig az volt, hogy arra ösztönözze az utasokat: használják a közösségi közlekedési eszközöket. Úgy gondolják, a metrónak trendinek kell lennie.

Fővám téri állomás  /MTI Fotó


Az ikerállomások nem első ízben kapnak nemzetközi elismerést: korábban már az architizer.com is díjazta. Azon a szavazáson a szakmai zsűri és a közönség is az új budapesti állomásokat találta a legjobbnak busz- és vasútállomás kategóriában.

Szent Gellért téri állomás / MTI Fotó


Az ArchDaily versenyén korábban is hirdettek már magyar győztest. A badacsonytomaji Laposa Pincészet 2010, míg a bodrogkeresztúri Füleky Pincészet 2011 legjobb ipari épületének címét nyerte el a portálon.

                                A tervezők az ikerállomások koncepciójáról


Nézegess még több, elképesztő metróállomást: 15 elképesztő megálló a nagyvilágból! (képriport)


Pozitív Nap

források: MTI, ArchDaily, mno

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Spontán zene: elég jó útja volt annak, aki szombaton az utolsó 2-es metróval közlekedett (+videó)

Spontán zenélés volt szombaton a 2-es metrón. Így azért elég jó utazni, nem?

Ezen a belga templomon ámul a világ! Ha megnézed közelebbről, érteni fogod miért

Első ránézésre csak egy vidéki templomnak tűnik a belga városkában, Borgloonban. Azonban közelebbről megvizsgálva derül csak ki: sokkal látványosabban hirdeti Isten igéjét, mint a többi egyházi épület!

Álmokból szőtt otthonok: ilyen lenyűgöző még ma is Gaudí "Kőbányája" (képriport)

Amikor a világ egyik legkülönösebb építésze úgy érezte, hogy álmai szertefoszlanak, művészetének összegzéséül egy olyan bérházat alkotott, aminek még ma sincs párja. Megmutatjuk több mint 100 év távlatából Barcelona egyik ékkövét: a Casa Milát, vagy ahogy a helyiek csak emlegetik a "Kőbányát".

Ez a fotós festménnyé változtatta a metrón utazó embereket!

A telefonnal készített képek hétköznapi, metrón utazó embereket ábrázolnak úgy, mintha 16. századi festmények szereplői lennének.

Te mit szólnál, ha egyszer ezt élnéd át egy metrózás során? (+videók)

Magyarul "villámcsődület" annak a rohamosan terjedő, új önkifejezési módnak a neve, mely mára nem csak demonstráló fiatalok, hanem művészek egyre népszerűbb eszköze.


NAPI BOLDOGSÁG