Kézzel fogható művészet

Mintegy harminc látó és látássérült művész alkotásait mutatja be a Kézzelfogható Alapítvány és a Szépművészeti Múzeum csütörtökön nyíló tapintható kiállítása; a Kézzel fogható művészet mindenkinek című tárlathoz konferencia és interaktív nap is kapcsolódik.


A Szépművészeti Múzeum 2005 óta öt tapintható tárlatot szervezett - idézte fel a keddi sajtóbejáráson a Szépművészeti múzeumpedagógiai főosztályának vezetője. Bartos Zoltán emlékeztetett: a korábbi tapintható tárlatokkal ellentétben ez a kiállítás nem időszakos tárlathoz kapcsolódik: itt látó képzőművészek, iparművészek és látássérült művészek alkotásaiból válogatott a Kézzelfogható Alapítvány.

A múzeum 2005 óta már öt tapintható tárlatot szervezett.

Most is törekedtek a formai és anyaghasználatban megnyilvánuló sokféleségre: az anyagban egyaránt helyet kaptak kőből, fából, fémből, textilből, üvegből, szőrből, kötélből, porcelánból vagy bőrből készült szobrok, plasztikák, objektek és iparművészet alkotások.

"A korábbi kiállításoknál is sok látó a szemét becsukva tapintotta meg a tárgyakat, most lehetőségük lesz arra, hogy bekötött szemmel, vakok vezetésével járják végig a kiállítást, de ez természetesen nem kötelező" - árulta el a főosztályvezető.

A Szépművészeti pénteken ad otthont a tárlathoz kapcsolódó szakmai konferenciának, majd szombaton a múzeum interaktív napot is tart. A tárlat május 26-ig tart nyitva.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Ebben a varázskuckóban nem csak könyvmolyok kapnak kedvet az olvasáshoz!

Hol lenne jobb végletesen belemerülni a lapokon olvasott világba, s elveszni sorai között, mint egy varázslatos, a világ rohanásától elzárt helyen? Ahol amit olvasunk, az csak a miénk?

Árnyjáték, avagy így öltözteti fel a fény hiánya a testet (+fotók)

Minden perfekcionista lelkét simogatják a tökéletes formák, ívek, képződmények. S, hol találhatnánk ezt meg, ha nem a közvetlen közelünkben?

Fotókon a testi gyönyör legmagasabb foka: az orgazmus

Általában nem szeretjük kiteregetni egymás előtt még a lelki életünk szennyesét sem, nemhogy a szexuális kapcsolatunkról beszéljünk másokkal. Lefényképeztetni meg aztán végképp nem!

Magyar lehet az év természetfotósa!

965 óta minden évben megrendezésre kerül az Év Természetfotósa verseny, melynek finalistái elképesztő fotókkal versengnek a győzelemért, melyre egy magyar fotós munkája is esélyes!


NAPI BOLDOGSÁG