Kultúra, bogrács, aszfaltdzsungel és jazz egy napon át a belvárosban


Szeptember 10-én szombaton az amúgy romos házakkal övezett VII. kerületi Kertész utcában felpezsdült az élet. A tavalyi sikerre való tekintettel idén is megrendezésre került a Kertész Utcai Fesztivál. Ez a rendezvény lehetőséget nyújt a városlakóknak, hogy a forgalomtól – ha csak 1 napra is – de visszahódítsák ezt a kissé mediterrán hangulatú utcaszakaszt.

A bográcsokban rotyogó ínycsiklandó ételek, az olcsó csapolt sör és az óránként egymást váltó jobbnál-jobb zenekarok egész biztosan minden felnőtt kedvére valók voltak. Természetesen a gyerekekről sem feledkeztek meg: többek között kovácsműhely, aszfaltfestés és graffiti-fal várta a kisebbeket. A civil szervezésű mulatság különlegessége, hogy a helyi boltosok és vendéglátósok bevonásával és közreműködésével gondoskodtak a vendégek felhőtlen szórakozásáról. Az egyik ruhaüzlet például egy szokatlan, kissé komikus divatbemutatóval népszerűsítette kollekcióját, de civil kezdeményezések és fiatal művészek is teret kaphattak a bemutatkozásra. A fesztivál főszereplője egy kb. 5 méter magas lim-lomokból a helyszínen összetákolt és feldíszített „karácsonyfa” volt, mely a lomtalanítások megszüntetésének problémájára hívta fel a figyelmet.
Fotó: Bódis Krisztián
Az egynapos utcabál leglátványosabb produkciója valószínűleg a francia buborékmágusé volt: a 4-5 méter hosszú óriásbuborékoktól teljes extázisba estek a gyerekek, de a felnőttek is csak tátott szájjal bámulták az előadást. Mint megtudtuk, ez a tehetséges fiatalember Párizsból érkezett még a Sziget Fesztiválra és annyira megtetszett neki a város, hogy azóta itt ragadt. A Váci utcában és a Szent István Bazilika előtt szokott feltűnni, hogy gigantikus buborékaival elbűvölje közönségét. A nagy tömegrendezvények mellett igazi kuriózumnak számít egy ilyen családias, kisléptékű, mégis igen változatos fesztivál. Reméljük, jövőre ugyanitt találkozunk! 
Fotó: Bódis Krisztián


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Varázslatos erdő a belvárosban - Milánó függőleges kertje!

Szemiramisz függőkertje a világ hét csodája közül az egyik volt. A varázslatos kert felfelé törekvő zöld bujasága azonban valószínűleg eltörpülne a Milánóban épített Bosco Verticale mellett.

Sztárok a színpadon! Avagy ez várható az Ünnepi Könyvhéten

A 87. Ünnepi könyvhéten olyan híres írókkal találkozhatnak a résztvevők, mint Csukás István, Böszörményi Gyula, On Sai és sokan mások!

3 napig rophatod: mától indul az ingyen buli és koncert a belvárosban!

A Belvárosi Fesztivál 2015-ben is méltóan folytatja az eddigi igen sikeres sort, ugyanis ezen a hétvégén számos ingyenes koncerttel vár, a hazai előadók krémjével...

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Világtérkép első bliccre - akár már két vonalból! (képriport)

A szubjektív térképek hőskorszakát éljük és most egy nagyon szerethető műfajra bukkantunk! :)


NAPI BOLDOGSÁG