Rekordár és rekord nézőszám, ezek jellemezték a hétvégét a magyar festészet terepén. Lássuk a részleteket!
Rekordáron kelt el a Csontváry-kép
A Traui tájkép naplemente idején című festményért 240 millió forintot adtak a Virág Judit Galéria vasárnapi budapesti árverésén. Az eddigi magyar árverési rekordot Csontváry egy másik alkotása, a Szerelmesek találkozása (Randevú) tartotta.
A több mint száz év után előkerült, kis méretű alkotás 80 millió forintos kikiáltási árról indult.
33,5-szer 66,5 centiméter - 240 millió forintCsontváry Kosztka Tivadar Traui ciklusának 5., eddig hiányzó darabjára 19 ajánlat érkezett, végül egy telefonon licitáló vevő szerezte meg a védett képet.
A Traui tájkép naplemente idején című képet Csontváry a ma Horvátországhoz tartozó Trogirban (Trau) festette 1899-ben négy másik alkotással együtt. A Traui ciklus alkotásai közül négy a napszakok és égtájak szerint mutatja be a Nap útját, az ötödik kép pedig mindezek szintéziseként fogható fel. Az öt festmény együtt bemutatja Csontváry tér-idő-fény filozófiáját.
A 33,5-szer 66,5 centiméteres festményt Kosztka Irén, a festőművész nővére ajándékozta munkaadójának, Geist Gáspárnak, hálából azért, mert nagyra tartotta az akkor még nem elismert testvére festészetét. Geist Gáspár a művet 1951-ben a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárában helyezte letétbe, majd 1965-ben unokahúgához, Osztroluczky Pálnéhoz került. A festmény 1990-ig volt a család tulajdonában, azóta egy budapesti magángyűjteményben őrizték.
Az immár ötdarabos Traui ciklus képei közül egyébként egy van a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában, a többi magángyűjteményeket gyarapít. Az eddigi magyar árverési rekordot is Csontváry egy másik alkotása, a Szerelmesek találkozása (Randevú) tartotta, amelyért 2006-ban - szintén 80 millió forintos induló árról - 230 millió forintoz adtak.
Rekord nézőszám Szegeden
Csaknem 50 ezer látogatót vonzott a Móra Ferenc Múzeum tárlata.
49 ezer 709-en váltottak jegyet Munkácsyra!A közgyűjtemény közleménye szerint a júniusban megnyitott Aranyecset - Munkácsy Szegeden című tárlatot 49 ezer 709-en tekintették meg. A kiállításon az egyik leghíresebb magyar festő mintegy félszáz - döntően Pákh Imre gyűjteményéből származó - alkotását láthatta a közönség. A válogatásban több olyan kép is szerepelt, amelyet korábban még nem mutattak be Magyarországon.
A szegedi múzeum kiállítóhelyein idén több mint 90 ezren fordultak meg. A múzeum az elmúlt években több nagy sikerű kiállítást rendezett, amelyek a dél-alföldi régió kiemelt kulturális eseményeivé váltak. A Salvador Dalí és Csontváry Kosztka Tivadar műveit bemutató tárlatokat megelőzve az eddigi rekordot egyébként a 2006-os Munkácsy-kiállítás tartotta Szegeden 42 ezres látogatottsággal.



