Magyar képzőművész lányért rajong az internet (képriport)

Villanyoltás előtt és után


"Célom, hogy álomszerű hangulatot, szobákat, falakat teremtsek, és hogy a művészetemet mindenféle energiaforrás nélkül megvilágíthassam. Egyedi tereket és szobákat szeretnék, amelyeknek egyéniségük, lelkük van, és amelyekben a pihenés és a létezés egyaránt különleges élmény" - idézi Bogit a BoredPanda, amely mellett egyébként olyan online magazinok hívták fel a figyelmet Bogi munkásságára, mint a MyModernMet vagy a Thechive.


A tehetség a Hír24 szerint fluoreszkáló, vagyis fényben láthatatlan, de sötétben misztikusan világító festékkel éri el, hogy a kezei alól kikerülő szobákban úgy érezzük magunkat, mintha egy idegen bolygón járnánk. Bogi műalkotásai szerencsére nem csak a falakat érintik, gyakran lefolynak vagy éppen felfolynak a padlóra, a plafonra is. Sőt: a fiatal lány kerámiákat, emberi testeket sem rest átváltoztatni.  


Bogi egyébként 1984-ben született, és már gyerekkorában érdeklődött a művészetek iránt. Tinédzser éveit áthatotta a természeti jelenségek, a társas kapcsolatok iránti érdeklődés, valamit a csillapíthatatlan tudásszomj is. Huszonévesen Olaszországban telepedett le, ahol a falfestés és a belső építészet világával ismerkedett meg. Jelenleg Bécsben él, műalkotásainak fő kérdései az emberi létezés köré csoportosulnak.
 


Tudj meg Bogiról többet itt!


Pozitív Nap

Forrás: boredpanda.hu/hir24.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

A szülészorvos, aki énekkel köszönt minden, a keze között világra jövő kisbabát (+videó)

Mikor kisbaba születik, a világ számos kultúráinak tagjai különféle szertartásokat tartanak, így köszöntve a kis jövevény világra jöttét. Ilyenkor mindenki örül, ünnepel, táncol, és énekel. Ahogyan ez a fantasztikusan vidám és kedves szülész-nőgyógyász szakorvos is.

Ebben a varázskuckóban nem csak könyvmolyok kapnak kedvet az olvasáshoz!

Hol lenne jobb végletesen belemerülni a lapokon olvasott világba, s elveszni sorai között, mint egy varázslatos, a világ rohanásától elzárt helyen? Ahol amit olvasunk, az csak a miénk?

Árnyjáték, avagy így öltözteti fel a fény hiánya a testet (+fotók)

Minden perfekcionista lelkét simogatják a tökéletes formák, ívek, képződmények. S, hol találhatnánk ezt meg, ha nem a közvetlen közelünkben?

Fotókon a testi gyönyör legmagasabb foka: az orgazmus

Általában nem szeretjük kiteregetni egymás előtt még a lelki életünk szennyesét sem, nemhogy a szexuális kapcsolatunkról beszéljünk másokkal. Lefényképeztetni meg aztán végképp nem!


NAPI BOLDOGSÁG