Magyar színdarabok román pódiumon

Több erdélyi magyar teátrum előadását is beválogatták a román Országos Színházi Fesztiválra (FNT). A román színikritikusok által kialakított program szerint a Bukarestben október 25. és november 3. között tartandó fesztiválra meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely a Sebestyén Aba által rendezett Bányavakság című darabot mutatja be.


Részlet a Bányavakság című darabból


A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Tompa Gábor rendezte Leonida Jam Session című Ion Luca Caragiale-adaptációval vesz részt a fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak pedig A fösvény című előadása kapott meghívást. Moliere darabját Bocsárdi László állította színpadra.

Tamási Áron Színház - A fösvény plakátja


A Román Színházi Szövetség (UNITER) által szervezett seregszemlén a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is részt vesz, amely az Elzbieta Chowaniec által írott és Romániában először színpadra vitt Gardénia című művét játssza Bukarestben. Az előadást Koltai M. Gábor rendezte.

A Gardénia című színdarab plakátja


Az FNT programjában összesen 26 előadás lesz látható, ezeket többek között az orosz Jurij Kordonszkij, a román Andrei Serban, Radu Afrim, Mihai Maniutiu, Silviu Purcarete,Victor Ioan Frunza és Alexander Hausvater rendezte.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Lenyűgöző felvételeken Erdély legszebb részei madártávlatból

Három részes drónvideó sorozat tiszteleg Erdély, sokunk számára igen kedves természeti csodái előtt. Már az első rész is magával ragadó.

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz

Figyeljünk oda jól a szavaira! Ugyan a felvétel már több mint 10 éves, aktualitása ma is nagyon erős. .

Íme, az ország hét csodája!

Gyakran esünk abba a hibába, hogy a természetet azonosítjuk egy szép idős fával, egy kellemes vizű tóval, egy aranyos állattal, a hétvégi kirándulással vagy horgászattal. Mindez valóban fontos, és a rekreációs értéket nem szabad lebecsülni, de amikor természetről beszélünk, ennél sokkal többről van szó.

Ez biztosan le fog nyűgözni: holnap kerül a mozikba az eddigi legszebb film Gemencről

Nem szabad kihagyni, kicsiket és nagyokat egyaránt le fog nyűgözni! :)

Magyarra fordították a dalszöveget, majd vissza - óriási röhögés lett belőle

Az amerikai The Tonight Show-ban megmutatták, hogyan bénázik a Google Translate, ha a magyar nyelvvel kell megküzdenie...


NAPI BOLDOGSÁG