Milliárdos aranykincsek az Andrássy úton

Saját gyűjteményét teszi Zelnik István látogathatóvá, hogy bemutassa Délkelet-Ázsia ötvösművészetét.

Mintegy 1500 négyzetméternyi kiállítótérrel nyílik meg szombaton a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum; a magánerőből létrehozott budapesti kiállítóhely csaknem ezer, aranyból készült műtárggyal, teázó-wunderkammerrel és ázsiai szoborkerttel várja a látogatókat. Az újonnan megnyíló múzeumban mintegy ezer nemesfém - többségében arany - műtárgy mutatja be Délkelet-Ázsia elmúlt kétezer évének ötvösművészetét, ezek mellett további ezer drágakő, bronz, porcelán, elefántcsont, kő és fajansz műalkotás kapott helyet az állandó kiállításban - mondta el a műgyűjtő-múzeumalapító. A remekműveket az Andrássy úti Rausch-villában két szinten, kilenc teremben mutatja be a kiállítás. Az első teremben található "gyűjtői vitrinben" helyet kapott Zelnik István kollekciójának első, tizennégy éves korában beszerzett darabja, valamint egy alapanyagban és műfajban igen változatos ízelítő.
Buddha szobor Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeumának délkelet-ázsiai népek és vallások elnevezésű kiállítótermében. MTI Fotó: Manek Attila
Külön termek elevenítik meg a két nagy ázsiai eredetű világvallás, a hinduizmus és a buddhizmus kulturális befolyását: a Száz Buddha fala, a számos Bódhiszattva-, Ganésa-, Nandi-, Síva-, Párvati- és Uma-ábrázolás évszázadokat és királyságokat átívelően mutatja be a sokszor egymásra rétegződő hatásokat. A Selyemút terme a délkelet-ázsiai kereskedelem legértékesebb tárgytípusaiból válogat. A magasfennsíkok letűnt törzsi királyságainak korszakát ismerteti meg a közönséggel az első emeleti terem, majd a mai Közép-Vietnám területén virágzó tyám kultúrába kap betekintést a látogató, részben még megfejtetlen feliratokat tartalmazó műtárgyakon keresztül. A termékenység fogalmát járja körül a Síva-kultusz szobája, ahonnan a Kincsek termébe léphetnek az érdeklődők: itt kap helyet a gyűjtemény 10-12 legértékesebb műtárgya. A Khmer Birodalom idejéből származik a korszak talán legnagyobb, ékszer-öntőmintákból álló kollekciója, míg a délkelet-ázsiai szigetvilág művészetét bemutató teremben különösen figyelemre méltók a Szunda-szigetekről származó mamulik, azaz ómega-formájú aranyfüggők. Eredeti műtárgyak és autentikus növények díszítik az épület hátoldala mögött kialakított szoborkertet is, amely az alagsori teázó-wunderkammerbe vezet. Mint Zelnik István elárulta, reprodukciók helyett eredeti, akár ezer éves délkelet-ázsiai műalkotások kaphatók majd a múzeumshopban is; a Zelnik-kollekcióból értékesített tárgyakhoz természetesen eredetiségi tanúsítvány is kérhető. A Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum szombaton és vasárnap mutatkozik be a látogatók előtt: az első két nyitvatartási napon a múzeumalapító 10, 15 és 18 órakor tárlatvezetést tart, amelyekre a www.zelnik-collection.com honlapon lehet jelentkezni. A tárlat szeptember 22-től válik folyamatosan, a hét minden napján látogathatóvá.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Magyar lehet az év természetfotósa!

965 óta minden évben megrendezésre kerül az Év Természetfotósa verseny, melynek finalistái elképesztő fotókkal versengnek a győzelemért, melyre egy magyar fotós munkája is esélyes!

7 ok az új magyar sörmúzeum meglátogatására

Szolnok főterén megnyílt egy Magyarországon egyedülálló tárlat, a sör gasztronómiai és kultúrtörténetét bemutató Sörárium, amelyet azoknak is bátran ajánlunk, akik egyébként nem kifejezetten múzeumrajongók

Nincs több szmog - Minden hónapban autómentes nap lesz Párizs sugárútján!

Nem is csoda, hiszen évente több tízezren halnak meg a szmog miatt Franciaországban.

Ahol a kultúra kézzelfoghatóvá válik - A világ 10 legszebb múzeuma

Különleges, óriási és nem utolsósorban gyönyörű múzeumok, amik az emberiség sikereinek és művészetének állítanak emléket.


NAPI BOLDOGSÁG