Művészetek Völgye: az elmúlt évek nehézségei után újra művészettől hangos a Balaton- felvidék

Megnyílt a 21. Művészetek Völgye Fesztivál pénteken a Balaton-felvidéken lévő Kapolcson: 10 napon át 90 helyszínen mintegy 1800 programon vehetnek részt az érdeklődők - mondta Márta István, a fesztivál igazgatója az ünnepélyes megnyitón.
A Művészetek Völgye egyedülálló kulturális rendezvénysorozat, amelyet 2011-ig 21 alkalommal rendeztek meg és országos hírnevet érdemelt ki a kezdeményezés. Az ötlet Márta István zeneszerzőtől származik, aki a rendezvény fesztiváligazgatója is, aki elszánt kitartással évről évre munkálkodik a fesztivál létrejöttén.  Sajnos az elmúlt három évben a fesztivált is érintette a válság és már 2008-ban is nehezen indult a rendezvény, a 2009-es évben a jubileumi 20. Művészetek Völgye pedig el is maradt. Szerencsére összefogással 2010-ben folytatódott a már hagyományosnak nevezhető összművészeti rendezvény, ahogyan idén is, igaz szerényebb méretekkel.  
Az idei fesztiválon a korábbi hat község helyett idén csak három településen (Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden) rendezik meg a programokat, ennek elsősorban anyagi okai vannak. "Nincs többre anyagi fedezetünk" – fogalmazott Márta István és hozzátette: 60 millió forint támogatást kaptak a nemzeti erőforrás minisztertől, amely az összeggel már "el tudtak indulni". A mintegy 130-140 millió forintos költségvetés összejöttéhez számítanak még a jegybevételekre és a szponzori pénzekre is.
Esterházy Péter író beszél a Dés Lászlóval közösen tartott Szó és szaxofon című esten Kapolcson, a Művészetek Völgye fesztiválon 2011. július 23-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Az igazgató a programok közül kiemelte Dés László zeneszerző és Esterházy Péter író fellépését, a világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc koncertjét, de ott lesz ezúttal is a völgyben Földes László Hobo, aki hét estén át lép a közönség elé. Újdonság a Kaláka Versudvar - ahol a zenét és a költészetet kötik majd össze -, itt fellép a Kaláka együttessel Máté Gábor, Mécs Károly, Gryllus Dorka, Ferenczi György és a Rackajam, Lovasi András, Szalóki Ági és Harcsa Veronika - mondta Márta István.A Versudvarban Lackfi János költő lesz az "udvarmester", a Művészetek Hölgye címet idén is vállaló Palya Bea többször is énekel majd, illetőleg néhány színészt, zenészt és írót is vendégül lát az "udvarában". 
A VölgyJazz Minifesztivál keretében fellép a Budapest Ragtime Band, a Gayer Mátyás Quartet és a Tony Lakatos Quintet, valamint a hagyományoknak megfelelően idén is több koncertet ad az Amadinda Ütőegyüttes. Márta István szerint nagy várakozás előzi meg Szörényi Levente zeneszerzőnek, a legendás Illés együttes frontemberének a vendégszereplését, aki a Néha furcsa hangulatban című műsorában személyes történeteket ad elő; mesél önmagáról, életéről, zenéjéről és zenésztársairól. 
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatóinak csigát formázó faléc-installációjával vonulnak fel résztvevők a 21. Művészetek Völgye első napján, a Csórompuszta Majorság közelében. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Az igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a zenei, színházi és más kulturális programok mellett a három faluban összesen mintegy 50 helyszínen láthatók majd különböző kiállítások is. Azt, hogy a Művészetek Völgye Fesztivált már 21. alkalommal rendezik meg, Márta Istvánnak és lehetetlent nem ismerő társainak köszönhető, hiszen többször volt már olyan helyzet, hogy az utolsó pillanatban "jött össze" az elinduláshoz szükséges pénz - mondta Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP), a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő. Hangsúlyozta, hogy elsősorban az "itt élő emberek szeretete" motiválja őket, s jól tudja mindenki: ha nincs Művészetek Völgye, akkor nem ismeri az ország ezeket a településeket, ma viszont szinte már mindenki tudja, hol van Kapolcs vagy Vigántpetend. A megyegyűlés elnöke szerint "hálával tartozunk Márta Istvánnak és csapatának", hogy ilyen "kitartással és lelkiismeretességgel" szervezik immáron 21 éve az ország egyik legismertebb és legkedveltebb művészeti fesztiválját. 

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Szedd magad levendula: idén is eljött a nyár egyik legjobb programja!

A Levendula Fesztivál lesz most hétvégén, 23-25-ig tart Tihanyban, ahol mindenhez hozzájuthatsz, ami levendulás, és persze nagyon sok érdekes programmal készülnek kicsik és nagyok számára.

Ezt üzeni Zacher a Szigetre készülőknek (+videó)

Egy doki, aki a földön jár. Egyszerűen csúcs, nem köntörfalaz. Kimondja a lényeget. Zacher Gábor így üzent a Szigetre készülőknek!

Sztárok a színpadon! Avagy ez várható az Ünnepi Könyvhéten

A 87. Ünnepi könyvhéten olyan híres írókkal találkozhatnak a résztvevők, mint Csukás István, Böszörményi Gyula, On Sai és sokan mások!

8 dolog, amit ne csinálj a fesztiválokon, ha nem akarsz tahónak tűnni!

A fesztiváljegy drága, a méltóságod pedig még annál is többet ér, így célszerű nem teljesen elhülyülni csak azért mert nyár van és fesztivál és buli...

Kezdődik a levendulavirágzás - Mutatjuk, hová érdemes ellátogatni

Szemet gyönyörködtető az év leglilább magyarországi eseménye. Indul sokak kedvencének, a levendulának a virágzása. Az országban több helyen is várják a levendula szerelmeseit.


NAPI BOLDOGSÁG