Örömbányászat: boldogságfotók kiállítása a Telepen

Megnyílt a 2013-as Sony World Photography Awards shortlistes magyar fotográfus, aliYO első önálló kiállítása.


A Telep Galériában a tehetséges fotós fekete-fehér portréképeken keresztül mutatja be, hogy a hazai fiataloknak mit jelent a boldogság. A szervezők a fotóalanyokat egy online kérdőív alapján választották ki, lakóhelytől függetlenül, így budapesti és vidéki helyszíneken egyaránt megörökítették a modellek boldog pillanatait.

Zene és szerelem


Az Örömbányászat című kiállítás ötletgazdája, Horváth Brigitta a koncepció egyszerűségét és a megvalósítás összetettségét hangsúlyozta. „A boldogságra való törekvés alapvető emberi igény, megélése azonban rendkívül szubjektív. A képek a modellek érzéseit örökítik meg kedvenc időtöltésük közben, így rajtuk keresztül megláthatjuk a boldogság ezerszínű arcát” – foglalta össze a kiállítás fő üzenetét a szervező.

A kiállítás


AliYO analóg és digitális felvételeket is készített, utóbbiakhoz Sony NEX-készüléket használt. A kiállításon aliYO digitális SWPA nevezései és a shortlistre felkerült képének kiegészített underground táncos fotósorozata is megtekinthető.

Az underground táncos fotósorozat is megtekinthető


A 2013-as SWPA szűkített listáján négy magyar is helyett kapott, Filin ‘aliYO’ Ilia 20 év alatti fiatal fotográfusok versenyén, Kultúra kategóriában indult. A professzionális versenyen belül, az Emberek kategóriában Gárdi Balázs került be a döntősök közé, míg az amatőrök között az Építészet kategóriában Forgács István, a Pillanatfelvétel kategóriában pedig Nagy Tamás képviselte Magyarországot.

Előhívás közben
Feje tetejére állt a világ
Sok kis boldogságforrás
"Nagyjából hasonló sebességgel suhan el mellettem az idő... Csak kár, hogy nincs vészfék, hogy élvezhessünk pár apróságot."


Forrás: MTI / Pozitív Nap
Fotók forrása: aliYO, Örömbányászat

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Boldogságot teremtő videósorozatot: íme 50 óra a természet hangjaival és lenyűgöző szépségével

Miután kutatások is alátámasztják, hogy a természetfotók látványa növeli a boldogságszintet, így a BBC Earth elkészített egy videósorozatot, ami ötször 10 órában kalauzol el a természet legszebb helyeire.

Csak ámulunk: szenzációsak az év panorámafotói

Nem győzünk álmélkodni az év panorámafotóin! Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az EPSON nemzetközi panorámafotós pályázatát, a győzteseket pedig szerdán ki is hirdették.

Előre szólunk, gombóc nő az ember torkában: 2017 legszebb esküvői képei

A Fearless Awards kiválasztotta a legjobb esküvői fotókat a 2017-es évből, mi pedig ezekből szemezgettünk. Ezek a képek bizonyítják, hogy milyen csodák rejlenek egy-egy jól elkapott pillanatban.

A legjobb apa-baba pillanatok +VIDEÓ

Az apukák és babák közös produkciói mindig különösen szívet melengetőek. Anyaként pedig nem a gyomrunkon, hanem a gyerekünkön keresztül vezet az út a szívünkhöz. Elhoztuk most nektek a legaranyosabb apa-baba videót az internet nagy tengeréből, hogy mindenkinek mosolyt csaljunk az arcára.


NAPI BOLDOGSÁG