Öt csillagot kapott a "budapesti hangzás"

Öt csillagot kapott a Budapesti Fesztiválzenekar a londoni Royal Festival Hallban rendezett koncertjéért a The Guardian című brit lap kritikusától.


Tim Ashley hétfői cikkében radikálisnak és kivételesnek találta a zenekar előadásában Rimszkij-Korszakov Seherezádé című balett szvitjét. Tim Ashley, a neves kritikus a legjobb zenekarok egyikének minősítette a Budapesti Fesztiválzenekart, szerinte minden fontos szóló tökéletesen hangzott, az előadás egyedülállóan szép volt. Mint Ashley írta, a koncert második részében Brahms Tragikus nyitánya, majd Lalo Spanyol szimfóniájának interpretációja "csodaszámba" ment - tájékoztatott Váradi Júlia, a zenekar kommunikációs menedzsere.
    
Ugyancsak kiválónak tartotta a Budapesti Fesztiválzenekar brit turnéján játszott koncerteket Geoff Brown, a The Times zenekritikusa, aki "csillogónak, komolynak, tökéletesen kiegyensúlyozottnak" nevezte a "budapesti hangzást", amely a cikkíró szerint nem hasonlítható egyetlen más zenekarhoz kapcsolható élményhez. Az európai turnén játszott másik koncertprogram (Bach 105. kantátája és Bruckner VII. E-dúr szimfóniája) szintén sikert aratott, több sajtóorgánum írt kedvezően róla. Ezt a két művet a budapesti közönség is hallhatja március 10-én, 11-én és 12-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ilyen a szabadság íze Andrea Bocelli szerint: a Gladiátor főcímdalát varázsolta át nekünk! (+videó)

Nemrég megjelent Andrea Bocelli legújabb dalának videoklipje, a Nelle Tue Mani. A felvétel a Gladiátor című film főcímdalának a feldolgozása, és az olasz énekes következő albumát, a Cinema-t gazdagítja.

3 napig rophatod: mától indul az ingyen buli és koncert a belvárosban!

A Belvárosi Fesztivál 2015-ben is méltóan folytatja az eddigi igen sikeres sort, ugyanis ezen a hétvégén számos ingyenes koncerttel vár, a hazai előadók krémjével...

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

0 év után csendült fel a mestermű: Anthony Hopkins először hallja a saját keringőjét! (+videó)

0 éve Sir Anthony Hopkins, a színészóriás írt egy keringőt, amit sosem hallott ezidáig megszólalni. Ennyi évtized után, azonban valóra vált egy csoda...

Pénztárcakímélő februári programok Budapesten

Ingyenes vagy pénztárcabarát programok csak neked!


NAPI BOLDOGSÁG