Huszadik születésnapját ünnepli az egyik legnépszerűbb magyar alternatív zenekar, a Quimby. A jubileumhoz kapcsolódva hamarosan megjelenik első koncertlemezük is Instant Szeánsz címmel.
Ez év márciusában két éjszakára beköltözött a Quimby a budapesti Instantba, ahol egy rendhagyó koncertfilmhez rögzítettek egy csokor nótát. Az ott felvett csaknem negyven dalból válogatták a koncertlemezt, amelyet a rajongók a Quimby születésnapi Aréna-koncertjén már a kezükbe vehetnek. Az Instant Szeánsz névre keresztelt lemezből a zenekar honlapján, már kaphatnak egy kis ízelítőt az érdeklődők. A Quimby november 12-én tartja születésnapi koncertjét a Papp László Budapest Sportarénában. Azért választották ezt a helyszínt, mert a jubileumi ünneplést egyetlen pontba szerették volna sűríteni, amolyan „ős-újrarobbanásba”, s olyan helyet kerestek, ahová mindenki befér, aki akar. Alternatív helyszínekhez viszont biztonsági okok miatt nem lehetett engedélyeket szerezni, ezért mégiscsak kiegyeztek az Arénával. A november 12-i koncertre az együttes jó barátja, Ágh Marci készített nagyszabású díszlettervet, egyrészt azért, hogy a helyszín hangulata oldottabb legyen, ezáltal a zenekartagok is jobban érezzék magukat, másrészt pedig azért, hogy „a Quimby-tagok Quimby-tagnak nézzenek ki a koncerten”, vagyis hogy valamiféle módon reprodukálják egy klubkoncert hangulatát.
Quimby - Forrás: Gálos Viktor A zenekartagok a sajtótájékoztatón elmondták: nem tipikus összegző, múltidéző koncertet adnak majd novemberben, s nem is afféle hagyományos zenei antológiát szerkesztettek az alkalomra, hanem teljesen szabadon válogattak az elmúlt húsz év terméséből, ennek szellemében nem is kronológiai sorrendben adják elő a dalokat. Minden korszak visszaköszön majd. A koncertre készülvén először 60 számot válogattak ki az angol és magyar nyelvű lemezek anyagából, a második szűrés eredményeként kialakulni látszik a mintegy 30-35 dalból álló műsor. Fontosnak tartották megjegyezni: nem a legismertebb, legmenőbb zenészcimborák színpadra hívásával szeretnék cicomázni a koncertet, ami nem jelenti persze, hogy ne készülnének meglepetésekkel.
A csapat november 12. után egyelőre nem nagyon vállal fellépést, sőt, várhatóan 2012 első negyedévét is "jövőkép-kereséssel" töltik, a jövőről ugyanis egyelőre sok elképzelés van a Quimby háza táján.
A 20. születésnapját ünneplő zenekar eddig tizenkét lemezt készített, volt Teátrum címmel színházi sorozata, játszott Nyugat-Európában és számos hazai fesztiválon. Legsikeresebb albumuk az Ékszerelmére (1999), a Káosz Amigos (2002) és a Kilégzés (2005). A zenekar felállása 2000 óta változatlan: Kiss Tibor énekes-gitáros és Varga Livius ütőhangszeres-vokálos mellett Kárpáti Dódi trombitál, Balanyi Szilárd billentyűs hangszereken játszik, Mikuli Ferenc a basszusgitáros és Gerdesits Ferenc dobol.



