Rajtad is múljon! Tértervező játék a Főkerttől

Rajtad is múljon! - ezzel a szlogennel indít a FŐKERT Nonprofit Zrt. közösségi tervezést ösztönző kampányt, amely először a hétvégi Gardenexpo kiállításon mutatkozik be.


A kampány célja, hogy felhívja a budapestiek figyelmét arra, hogy a városi tér az Övék, az Ő kikapcsolódásukat, rekreációjukat hivatott szolgálni. Azonban ahhoz, hogy ez létrejöjjön egy-egy parkban, közterületen, az kell, hogy az igényeket, az elvárásokat a tervezők, kivitelezők ismerjék, illetve, hogy az így kialakított zöldterületet a lakosság magáénak érezze, védje, óvja. Éppen ezért ebben az évben nagyszabású, sok látogatót vonzó eseményeken interaktív, „tértervező-térzöldítő" játékkal arra buzdítják a lakosokat, hogy tervezzék meg a saját terüket.

Csillapítsa kertvágyát!

A játék során mindenki a kreativitását használva, perceken belül átalakíthatja a rendelkezésre álló teret, s megtapasztalhatja, hogy akár egyszerű geometriai formákból is milyen könnyedén és sokszínűen megváltoztatható egy-egy terület hangulata, szerkezete. Mindemellett fontos cél, hogy a lakosság érezze, rajta is múlik egy-egy zöldterület állapota, funkciója.

A tangram puzzle alapjaira épülő játékkal először a Gardenexpon, Magyarország legnagyobb kerti életmód kiállításán találkozhatnak az érdeklődők március 23-25. között.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ez az első kiállítás, ami kutyáknak szól!

A mai világban már igazából bármit lehet. Így történhetett az, hogy Londonban megnyílt az első olyan kiállítás, melyet kifejezetten ebeknek készítettek el.

Meglepő módon tüntetnek a Brexit utáni rasszizmus ellen

A Brexit utáni zűrzavarban a brit és külföldi állampolgárok megtalálták a közös nevezőt, együtt lépnek fel a rasszizmus ellen.

Sárkányok a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Sárkányok és más vadállatok lepték el a Fővárosi Állat- és Növénykertet egy kiállítás keretében. Érdemes megnézni!

Te is azt hitted, hogy a szerzetesek teljes elvonultságban élnek és állandóan imádkoznak? Tévedtél!- Egy kampány a sztereotípiák ellen

Egy kampány azért, hogy jobban megismerkedjünk a szerzetesekkel, és eloszlassuk a sztereotípiákat...

Az a baj- egy ütős dal az esélyegyenlőségről, amit neked is látnod kell (videóval)

Reméljük, hogy a videó megtekintése után velünk együtt Te is átértékeled majd mindazt, amit eddig a fogyatékosságról gondoltál...


NAPI BOLDOGSÁG