Szórakoztató és tartalmas programkínálattal ad ízelítőt Pécs épített és szellemi örökségéből az Örökség Fesztivál, amelyet szeptember 12. és 22. között rendeznek a Dunántúl legnagyobb városában.
A Pécsi Napok néven indult és idén immár 23. alkalommal megrendezett eseménysorozat keretében a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Sétatéren és a Széchenyi téren összesen mintegy nyolcvan programot kínálnak az érdeklődőknek - derül ki a pécsi önkormányzatnak, valamint a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.-nek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóiból.
A fesztivál helyszínei: Zsolnay Kulturális Negyed, a Sétatér és a Széchenyi térA Zsolnay Örökségkezelő a rendezvények közül kiemelte a negyed megismerésére szerveződő Családi kalandtúrát, valamint a Tanoncjárat elnevezésű tematikus sétát, utóbbi résztvevői térkép segítségével fedezhetik fel a negyedet, és rejtélyek, titkok, kódok kutatásával bővíthetik a Zsolnay-családdal és korukkal kapcsolatos tudásukat.
Akinek van kedve, a 19. századot idéző ruhákban fotóztathatja magát, előre elkészített kerámiára, használati tárgyakra festhet, alkotóműhelyekben, a porcelángyártást tanulva teheti próbára kézügyességét, kreativitását, a Rózsaszín kiállításnak otthont adó termekben pedig sokat megtudhat a korabeli lakáskultúráról.
"Akinek van kedve, a 19. századot idéző ruhákban fotóztathatja magát..."Az Örökség Fesztivál programjába illeszkedik a Határon Túli Magyarok Fesztiválja, amely találkozási, fellépési lehetőséget nyújt a Kárpát-medence és a nagyvilág magyarságának, művészeti csoportjainak, bemutatva az elszakított országrészek kultúráját, erősítve a nemzeti összetartozást.
A multikulturális rendezvény hagyományaihoz híven idén is megtartják a roma napot, a német napot, és a horvát fesztivált, amelyeken nemzetiségi zenekarok, táncegyüttesek produkcióira, "gasztronómiai kalandozásokra" is várják a közönséget.
A Széchenyi téren rendezik Pécs testvérvárosa, Arad napját, a Sétatéren játszóházra, veteránjármű találkozóra, Pécs életével kapcsolatos beszélgetésekre, és számos koncertre várják a lakosságot, továbbá a turistákat. Színpadra lép a Punnany Massif, a 30Y, Ripoff Raskolnikov, The Immigrants, NEO, Ethnofil, és mások mellett a Cinematic Live Act is.
Az idei Örökség Fesztivál különlegessége, hogy az első pécsi villamos indulásának századik évfordulója alkalmából szeptember 14-én és 15-én villamosnak "álcázott" kisvonat szállítja az utasokat a Széchenyi tér és a Zsolnay-negyed között.
Az első pécsi villamosA régi időkre emlékeztető jegy ára az 1913-as tizenkét fillér helyett 300 forintba kerül.
Az Örökség Fesztiválról bővebb információ a www.oroksegfesztival.hu internetes oldalon olvasható.



