Hamarosan itt az advent, a karácsonyi készülődés időszaka. Ekkor mindannyian jobban figyelünk egymásra, és különösképpen azokra, akik elesettek, szomorúak, vagy nélkülözni kényszerülnek.
A családosok / családhálósok tudják, hogy milyen fontos szerető családban élni, ezért úgy határoztak, hogy az idei év decemberében azokra figyelnek majd jobban, akiknek nem adatik meg a mindennapos szerető légkör feleséggel, férjjel, gyerekekkel, unokákkal, rokonsággal.
Íme: a Családháló karácsonyi szeretetakciójára felhívó plakát. Vegyetek részt a közös elhatározásban és minél több egyedülálló arcára varázsoljunk mosolyt a karácsonyi készülődés időszakában!Felhívásuk:
Azt kérik az olvasóktól – és családjuktól – hogy küldjenek el szerkesztőségük részére postai úton egy-egy olyan gyerekrajzot, amelynek témája a karácsony, vagy a szeretet, s ők vállalják, hogy ezeket egyedülálló idős néniknek, vagy bácsiknak eljuttatják még decemberben, hogy ezzel is enyhítsék magányukat az ünnepek előtt. Bele gondolni is nehéz, hogy milyen lelki teher lehet – miközben az egész világ körülöttük a boldogságra, Jézus születésnapjára, a szeretet ünnepére és a túláradó örömre figyel – egyedül készülni minderre. Van, akinek „csak” annyi szeretet, figyelem jut majd, amelyet ezek a rajzok nyújtanak majd az időseknek.

A gyerekrajzokat – akár többet is egyszerre – a Családháló címére várják (Családháló Szerkesztőség 1518 Budapest, Pf.: 55.) december 10-ig. A legjobban sikerülteket közzéteszik a családháló.hu-n, illetve a facebook-oldalukon.
Kérjük, mindenképpen tüntessétek fel a rajzoló gyermek címét és nevét + életkorát! A borítékra írjátok rá a jeligét: „szeretetakció”!
Szerző: Szilvási-Zupkó Anett



