Született csillagok: zenész csodagyerekek itthon

Amíg a manapság oly divatos tehetségkutató műsorok fiatal tehetségeinek legféltettebb titkait is ismerjük, addig a fiatalabb, kivételes zsenialitású csodagyermekek talán az ismeretlenség homályába szorulnak. Pedig méltán lehetünk büszkék rájuk, akik zsenge koruk ellenére hazánk hírnevét öregbítik! Most bemutatjuk Szokolay Ádámot, Gáll Isist, Andreas Váradyt és Dávid Hodeket.


A zseni gyerekek általában a tudományok a zene és a sakk területén nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A csodagyerekeknél azonban általában nem az a csoda, amit tesznek, hanem az, amikor teszik azt. Olyan képességekkel rendelkeznek, amelyekről a legtöbb felnőtt is csak álmodik. Általában 13 évesnél fiatalabbak, hiszen a serdülő kor, és az önállósodás könnyen véget vethet a zsenialitásnak: a gyerek lázad, és ha a szülői nyomás nagy, a csemete nem hajlandó több energiát fektetni különleges képességébe, márpedig a gyermeki zsenialitás fejlődésének egyik alapja a rendszeres gyakorlás. Pszichológusok szerint sokat számít a szülői attitűd is. Hiába zseni a gyerek, képességei felismerésében a szülők játszanak fontos szerepet. Mivel a legtöbb gyermek szeretne megfelelni környezetének, és látja, hogy különleges képességeivel örömet szerez szüleinek, elkezd gyakorolni. 
 

Talentum a zongoránál


Szokolay Ádám is zongoratanárnő édesanyja mellett négy éves korában kezdett el zongorázni, fejben már akkor értette a bonyolult darabokat, amikor lejátszani még nem is tudta őket. Egy évre rá, ötévesen nyerte meg első versenyét. Kilencévesen felvételt nyert a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek osztályába – erre a legbüszkébb a mai napig.

Tanára szerint tehetsége több részből áll: kell hozzá először is egy fizikai alkat, és az a fajta zeneiség, amivel születni kell. „Ádám érzékeny, széplelkű gyermek, aki nagyon fogékony mindenre és ezt a zenében nagyon vissza tudja adni” – állítja tanára. Korai megmondani, hogy meddig jut a ma már 15 éves fiú, de Szokolay Ádámot így is csodagyereknek tartják, és nevét a zenét értő és kedvelő közönség is jól megtanulta már. 


Szokolay Ádám

Aki a lélek húrjait pengeti


„A gyerekek lelkivilágánál kevés izgalmasabb dolog lehet a világban, és ezt zenében hallgatni Gáll Isis kelta hárfáján igazán nagy csoda!”- szól egy elismerő vélemény a kislány saját CD-jéhez. Ugyanis Isisnek mostanra négy CD-je jelent már meg, pedig még csak tizenkét éves. 

Isis három éves kora óta tanul zongorázni. Majd a zeneszerzés iránt mutatott külön érdeklődést. Egyre figyelemre méltóbb dallamokat dolgozott ki és megkérte zongoraművész édesanyját, hogy kottázza le. Öt évesen teljesen váratlanul jelentette be, hogy hárfázni szeretne. 

Alkotói módszere a gyermek Mozartéhoz hasonlítható. Spontaneitásában a hárfa zenét mintha anyanyelvi szinten beszélné. A kisgyermek Isis olyan termékeny zeneszerző, amilyen Amadeus volt egykor! A hárfa varázslatos hangjai képesek elrepíteni a megfáradt embereket egy derűsebb, nyugodtabb dimenzióba. 

Isis rengeteg koncertet ad, Brüsszelben Európa 500 vezetőjének zenélt, de Magyarországon is olyan helyekre hívják, ahová nála ismertebb zenészek is örömmel fellépnének. És most következzék egy nagyon különleges koncertrészlet Biatorbágyról, ahol szép hagyomány szerint, az adott évben született kisbabáknak (74 baba) és mamájuknak adnak ajándékba koncertet a zeneiskola növendékei. 




Jazz csodagyerekek világraszóló barátsága


Két jó barát

Andreas Várady és Dávid Hodek 
mindössze 14 évesek, de már több tucatnyi jazz koncert van mögöttük, és elmondhatják magukról, hogy a világ legnagyobb felnőtt zenészeivel játszottak már együtt. Mindketten szlovákiai magyarok és egyáltalán nem átlagos képességű tizenévesek. 

Dávid öt évesen tanulta meg a dobon az alapritmusokat, rögtön meg is alapította első zenekarát. Azóta is mindennap gyakorol, hogy fejlessze magát és a világ legismertebb zenészeivel játszott már. 

Andreas négy évesen kezdett gitározni, azóta már a legjelentősebb nemzetközi zenei magazinok is írtak róla. Sőt, ő az egyetlen tinédzser, akinek Robert Benedetto, a világhírű gitárkészítő felajánlott egy úgynevezett signature gitárt, amely Andreas igényei szerint készül. Ilyen felajánlást eddig csak híres, már felnőtt zenészek kaptak.

Ők az interneten találtak egymásra úgy másfél évvel ezelőtt: a hobbijuk, a mániájuk, a szenvedélyük köti össze őket, hiszen ezeket egykorú kortársaikkal nem igen tudnák megosztani. Viszont Andreas és Dávid elmondásuk szerint jól kiegészítik egymást, és inspiráló hatással vannak egymásra.  



TOP 5 ZENEI CSODAGYEREKEK A TÖRTÉNELEMBŐL


1. Wolfgang Amadeus Mozart – említeni sem kell, hogy 5 évesen már zenét szerzett, első szimfóniáját nyolcévesen írta, közel 600 művet komponált.

2. Liszt Ferenc - a világhírű magyar zseni zenei tehetsége korán megmutatkozott, apja elmondása szerint hatévesen tanult meg zongorázni, saját elhatározásából.

3. Frederic Chopin – a lengyel zeneszerzőt második Mozart-ként emlegetik.

4. Jehudi Menuhin  – az orosz hegedűművész 3 éves korában már hegedült. 

5. Felix Mendelssohn-Bartholdy - 17 éves korára már teljes mûvészi érettségrõl tesz tanúbizonyságot, s ekkor írja mindmáig egyik legnépszerûbb mûvét, a Nyitányt Shakespeare Szentivánéji álom címû mesejátékához.



Szerző: Szilvási-Zupkó Anett - Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Láttad-e már Budapestet télen? Időutazás 1940 telére...

"Látta-e már Budapestet télen?" Így festett a kor legnagyobb filmje, hasonlítsuk csak össze a moziban aktuálisan forgó mozgóképekkel. Akármennyi változást is találtunk a két kor között, az akkori alkotás még most is csoda országba kalauzolja a nézőket.

Ilyen a szabadság íze Andrea Bocelli szerint: a Gladiátor főcímdalát varázsolta át nekünk! (+videó)

Nemrég megjelent Andrea Bocelli legújabb dalának videoklipje, a Nelle Tue Mani. A felvétel a Gladiátor című film főcímdalának a feldolgozása, és az olasz énekes következő albumát, a Cinema-t gazdagítja.

3 napig rophatod: mától indul az ingyen buli és koncert a belvárosban!

A Belvárosi Fesztivál 2015-ben is méltóan folytatja az eddigi igen sikeres sort, ugyanis ezen a hétvégén számos ingyenes koncerttel vár, a hazai előadók krémjével...

8 dolog, amit akkor tapasztalsz meg, ha egyre többet olvasol

"Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni." ~ Mark Twain ~

Úgy játszik a hárfán ez a 10 éves kislány, mint egy angyal! (+videó)

Tátva maradt a szánk, olyan gyönyörűen játszik a kislány - nem mindennapi élmény!


NAPI BOLDOGSÁG