Végre visszavonhatatlanul itt a tavasz: jönnek a Virágnapok!

Egy igazi tavaszi hétvégi program az évente megrendezésre kerülő és megújult Tavaszi Virágnapok. Remélhetőleg az időjárás is hozzá járul ehhez a színes és programokkal teli rendezvényhez és kisüt végre a nap is. 



Három napos rendezvény van készülőben a VM KASZK Szakképző Iskola - Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola, jelenleg megújuló iskolájában. Ahol nemcsak az ablakokat, ajtókat cserélték ki az épületen, de szigetelést és fedőfestést is kap az iskola. A zord időjárásnak köszönhetően a munkálatok befejezésének időpontja elhúzódott. Az iskola nagy részén azonban már jól látható a végeredmény. 

Dacára az elhúzódó munkálatoknak és a hűvös tavaszi időjárásnak, nagy erőkkel, körültekintő szervezéssel és odafigyeléssel készülődnek a rendezvényre. Amely péntek reggel fél kilenckor veszi kezdetét és vasárnap este zárul.

A japánkert bejárata
 
A széleskörű programokról, Pintér Karolina igazgató helyettest kérdeztem.
 
Az első napon a hangsúlyt a szakma kapja! Ez a nap főként a diákoknak szól. Elismert illusztris szakemberektől hallhatnak különböző témájú előadásokat. Lesznek diákelőadók, sőt a szünetben még 3D-s bemutató is. A leendő első osztályosok számára akadályverseny kerül megrendezésre és vendégül látják őket a kemencénél.  

A szombat és a vasárnapi programok széles választéka várja az arra kíváncsi látogatókat, ami már a nagyközönségnek is szól. Mindenkit szeretettel várnak! A napi belépő jelképes, 200 Ft. és reggel tíztől látogatható a rendezvény.
 
Visszavonhatatlanul itt a tavasz!

Megrendezésre kerül a hagyományos, zártkörű rendezvény: a volt diákok és nyugalmazott tanárok tiszteletére. Amely keretében koszorúzás, faültetés (Urbancsek tanárnő emlékére), valamint a tanári testület tagjai eltáncolják a palotást.
 
Egy kis ízelítő és kedvcsináló
A CSEM zenekar, Memories Garden, Rabie Lili, táncos gyermek (step), virágkötészeti verseny és egyéb bemutatók, balkonláda beültetés, tombola, Bálint gazda előadása, kültéri koncert, fáklyákkal.

Folyamatos programokkal is készülnek, ezek például a Japánkerti vezetés, Mészárosné Mácsár Zsuzsanna irányításával. Valamint a kaktuszház és magas ágyások bemutatása, vezetéssel.
 
A földszinti termekben teaház várja a teázni vágyókat. 

Japánkert egyik zuga

Virágos kalandtúra várja a versenyezni és vetélkedni vágyókat. Itt lesznek sportfeladatok, vetélkedők, kvíz, virágfelismerő verseny, memóriajáték és logikai feladatok.
 
Kiállításra kerülnek a tanulói munkák, versenyek, pályázatok, díjak, lesz fotókiállítás, virágkötészeti kiállítás és vásár is.

A gyerekeket különböző standok várják arcfestéssel, állatsimogatóval, fonott kosárkák készítésével. A kicsiket külön babasarok, gyermekmegőrző várja.  Ahol nyuszi futtatással és babadúdolóval kedveskednek nekik. 

Ezen kívül, számos program várja még az odalátogatókat.  Ilyen például a szamárfogat, Környezetvédelmi bemutató és vetélkedő, növények (fokföldi ibolya, különleges évelők), tűzzománc, kerámia, ásvány, ajándéktárgyak vására és még sorolhatnám.

Takarítják a kertet, készülnek a rendezvényre.

Garantáltan mindenki megtalálja majd a neki megfelelő programot és növényt vagy ajándéktárgyat, amit meg is vásárolhat. 

Kellemes és hasznos időtöltést kínál egész hétvégére.


Szerző és fotók: Antics Katalin - Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

26 év. Ennyi idő alatt újratelepítette az esőerdőt ez a házaspár

Felemelő történet a hétköznapok valós hőseiről. Egy házaspár, akik virágzó erdőt teremtett ott, ahol már szinte minden élet eltűnt...

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Virágtenger az asztalra: gyönyörű virágok, amik nélkül nem múlhat el a húsvét!

Csempészd be a tavaszt az otthonodba mesésen illatozó, könnyen elkészíthető virágkompozíciókkal, hogy gyönyörű legyen a húsvéti asztal, amikor körülüli a család. Mutatjuk a (szerintünk) legjobb húsvéti virágokat, és tippjeinket!

Most zajlik a földkerekség egyik legszebb virágzása - megmutatjuk!

Március végével és áprilisban egy hatalmas, színpompás hullám söpör végig Japánon. A városok, kertek, hegyek és völgyek rózsaszínbe és fehérbe borulva ünneplik a tavaszt, a világ pedig tátott szájjal irigykedik a képek láttán.

Ott a helyed: szedd magad nárcisz- és tulipánszüret vár a Balatonnál

Isteni programot biztosít a hétvégére és húsvétra is az, hogy Kőröshegyre is beköszöntött a tavasz. Szedd magad akció vár tulipánnal és nárcisszal, ennél léleksimogatóbb programot nem is lehetne kitalálni!


NAPI BOLDOGSÁG