A Rudas fürdőbeli bulikról ismert Cinetrip partisorozat augusztus 6-án este tartja WaterCircus elnevezésű speciális projektjét. Az interaktív vizuális művészek ezúttal a Széchenyi fürdő építészeti értékei előtt hajtanak fejet úgynevezett „visual mappingjükkel".
A Budapest fürdőkultúrájára épülő, fényinstallációiról és világszerte egyedülálló hangulatáról ismert népszerű partisorozat tavaly nyáron költözött először szabadtérre. Idén a magyar elektronikus zenei színtér legikonikusabb egyéniségei, DJ Budai, DJ Tommyboy és DJ Palotai lépnek fel; a három lemezlovas három különböző stílust képvisel. A látvány a Széchenyi fürdő építészeti értékeire épül majd: a fürdő falai a háromdimenziós hatást kölcsönző fényeknek köszönhetően új formákban és színekben elevenednek meg.
A parti szervezői büszkék arra, hogy a Cinetrip eredőjének, Budapest fürdőkultúrájának visszaadnak a munkájukkal valamit, hiszen fiatalokat hoznak be a fürdők varázslatos világába. A világsajtó is rendszeresen foglalkozik a partijaikkal, s a vendégek mintegy felét kitevő külföldi fiatalok elbeszélésein keresztül is terjed a pesti fürdők híre. Mindebben természetesen partner a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. is.