Úgy tűnik, rengeteg ember szeretné örökre maga mögött hagyni a Földet és új életet kezdeni a Marson.
Legalábbis ezt mutatja, hogy két hét alatt mintegy 78 ezer ember jelentkezett marsi telepesnek a Mars One nonprofit szervezetnél, amely április 22-én indította el hivatalosan a jelentkezési procedúrát. A Mars One célja 2023-ban négy embert eljuttatni a Vörös Bolygóra egy állandó kolónia előfutáraként, majd azt követően kétévente küldené a többi telepest.
Bas Lansdorp, a cég vezetője és társalapítója közleményében kiemelte, mivel két hét alatt ilyen sokan jelentkeztek, úgy tűnik, ez a történelem leginkább áhított állása.
"Mi nem csak látogatóba megyünk, maradunk is!"
Négyen lehetnek valóságshow-hősök a MarsonA hollandiai szervezet azt tervezi, hogy a költségek nagy részét globális valóságshow-val fedezi, melynek során a kamerák állandóan dokumentálják a misszió minden fázisát az asztronauták kiválasztásától a telepesek első marsi éveiig.
A jelentkezési procedúra augusztus 31-éig tart. Bárki jelentkezhet, aki betöltötte 18. életévét, ehhez a Mars One weboldalára fel kell töltenie egyperces bemutatkozó videóját, megindokolva, miért is szeretne marsi telepes lenni. A jelentkezésnek van némi költsége – 5-75 dollár között mozog – attól függően, hogy a jelentkező melyik országból származik.
Amint a jelentkezési folyamat lezárult, a döntnökök a Mars One által meghatározott 300 régió mindegyikéből 50-100 jelöltet választanak ki. 2015-re a létszámot 28-40 jelöltre csökkentik, és őket ezután négyfős csapatokra osztják fel. Ezek a kisebb csoportok aztán megkezdik hétéves kiképzésüket a marsi misszióra. Végül pedig a nagyközönség szavazhat, hogy mely csapat lehet az emberiség első képviselője a Vörös Bolygón.
A Mars One eddig több mint 120 országból kapott jelentkezéseket. Az Egyesült Államok vezeti a sort 17 ezer 324 jelentkezővel, majd Kína következik 10 ezer 241-gyel, illetve az Egyesült Királyság 3581 jelentkezővel. A sorrend ezt követően Oroszország, Mexikó, Brazília, Kanada, Kolumbia, Argentína és India.
Forrás: MTI



