Kétéves tudományos ismeretterjesztő programot indít egy konzorcium annak érdekében, hogy fiatalok széles körének mutassa be a legújabb csillagászati és természettudományos eredményeket és a hazai kutatóműhelyek munkáját.
„Ég és Föld vonzásában – a természet titkai” címmel kétéves tudományos ismeretterjesztő program indul, amelynek célja, hogy az általános iskolás diákoktól a doktoranduszhallgatókig fiatalok széles körének mutassa be a legújabb csillagászati és természettudományos eredményeket és a hazai kutatóműhelyek munkáját. A szervező konzorcium - amely az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont, valamint a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület összefogásával alakult meg - a Magyar Tudományos Akadémia székházában tartotta programnyitó rendezvényét - olvasható a szerkesztőséghez eljuttatott közleményben.

„A pályázat egyik célja, hogy mindenki számára közérthetően, egyúttal saját pályánkkal is hitelesen mutassuk be a nagyközönségnek a csillagászat eredményeit” – fogalmazott Kiss László, az MTA doktora, a Lendület program nyertes kutatója.
A programok egyik helyszíne az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Galyatető közelében fekvő, idén ötvenéves Piszkés-tetői Obszervatóriuma, a hazai megfigyelő csillagászat központja. Az eddig csak külön engedéllyel látogatható obszervatórium a projektnek köszönhetően rendszeres nyitvatartási időben várja a látogatókat, élénkítve a turizmust, és így hozzájárulva ezzel a térség gazdasági fejlődéséhez.
Az érdeklődők megismerkedhetnek az obszervatóriumban zajló tudományos munkával, a csillagászati műszerekkel, valamint a konkrét, a helyszínhez köthető tudományos eredményekkel (például kisbolygó- és szupernóva-felfedezésekkel). A szakirányú – csillagász, asztrofizikai – képzésben részt vevő egyetemisták laborgyakorlatokon vehetnek részt, amelyek révén bepillanthatnak az obszervatóriumban zajló tudományos tevékenységbe, és ízelítőt kapnak a felfedező kutatásokból.
A tudományos rendezvények mellett a szervezők a projekt keretében honlapok készítését és kiadványok megjelentetését is tervezik.



