6 és 8 óra alvás között ez a hihetetlen különbség



"Olyan, mintha minden nap kátyúba hajtanánk az autónkkal" - a brit London Sleep Centre alvásklinika orvosa ehhez hasonlítja az alvásmegvonás hatásait az emberi szervezetre: "Az autónk egyre jobban rongálódik, ahogy a testünk is egyre inkább sérül, ha megvonjuk az alvást". Egy háromgyermekes, 46 éves nő most részt vett egy kísérletben, mely során 25 százalékkal csökkentették alvásidejét öt napon át - emelte ki a hvg.hu. A brit nő gyerekei már 7, 9 évesek így manapság már nyolc órát tud aludni a hétköznapokban, és hétvégén is ki tudja pihenni magát. Kíváncsi volt, hogy mi történik, ha két órával kevesebbet enged meg magának: este 11-kor feküdt ágyba, és reggel 5-re húzta fel az órát - írja a Daily Mail.

Először a figyelemzavaron, az állandóan jelentkező éhségen és az ügyetlenségén vette észre a különbséget, majd két nap után már arcbőrén is jelentkeztek az alváshiány mellékhatásai: a szemei körüli ráncok elmélyültek, tekintete megviselt lett, a bőre drasztikusan vesztett ruganyosságából, ahogy az a mellékelt egy előtte-utána fotón is látszik



Megdöbbentette, hogy ezek a hatások már pár nap után jelentkeztek. Az orvosok szerint pedig hosszú távon épp a bőr az, amit a legjobban megvisel az alváshiány, a bőrgyógyászok szerint azért, mert ilyenkor a test kortizol hormont bocsát ki, ami viszont felzabálja a kollagént és az elasztint a stresszcsökkentő funkciója mellett. Ez mutatkozik meg az arcon, és eredményez mélyülő ráncokat, puffadt, vagy karikás szemeket és egészségtelen arcszínt.

Azonban a figyelemhiányt is megvizsgálták. Hogy mi derült ki és mennyi idő alvásra van szüksége fiataloknak és felnőtteknek, olvasd tovább a hgv.hu-n!



Forrás: HVG.hu / Daily Mail

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Ismerd fel időben a cukorbetegséget!

Magyarországon több mint félmillió regisztrált cukorbeteg ember él, és további 250 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen.

6 pozitív hatás, amiért érdemes kávét innod

Évek óta megy a vita, egészséges-e a kávé, vagy sem. Az egy dolog, hogy nem mindenki szereti a kávét, de aki igen, azt folyamatosan olyan hiedelmekkel riogatják, hogy nem jó kávét fogyasztani.

Ezt adod a gyerekednek, ha sportolni küldöd

Elgondolkodtató írás terjed arról, mit adsz a gyermekednek, ha sportolni küldöd Nem csak erőnlétet vagy jó kondíciót, hanem annál sokkal többet...

Tudod, mi történik a testeddel, ha túl sok cukrot eszel?

Nem sok jó, annyit elöljáróban elárulunk. Ráadásul sajnos az elhízáson túl azért (sokkal) több van ebben a dologban.

A dinnye a nyár legfinomabb gyümölcse, most megtanítjuk, hogyan kell tökéletesen felszeletelni! +VIDEÓ

Nyáron az egyik legegészségesebb szezongyümölcs a görögdinnye. Az óriási "labdát" sokszor alig tudjuk hazacipelni, és türelmetlenül várjuk, hogy lehűljön, hiszen tudjuk, a dinnye hidegen jó. Milyen módszerrel szoktátok felvágni a dinnyét?


NAPI BOLDOGSÁG