Jó hír: A diákok otthon is ingyenesen használhatják az Office-t


A szoftver használata a magyar általános- és középiskolákban a Tisztaszoftver program keretében eddig is ingyenes volt. A digitális alapcsomag kiterjesztésével mintegy 1,3 millió tanuló, január 1-jétől pedig a tanárok is öt otthoni számítógépre, valamint további öt okoskészülékre jogtisztán és ingyenesen telepíthetik a Microsoft-szoftvert.

Czunyiné Bertalan Judit, az (Emmi) államtitkára hangsúlyozta, hogy a Tisztaszoftver program kiterjesztése, az ingyenesség és a legális szoftverhozzáférés azonos az Emmi kitűzöztt céljával, miszerint minden gyermek azonos esélyekkel vegyen részt a közoktatásban.


A szoftver az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. honlapján végrehajtott regisztráció után letölthető, összeköthető a Köznevelés Információs Rendszerrel, ezzel lehetővé téve az alkalmazások biztonságos felhasználását, hozzájárulva ahhoz, hogy a magyar diákok tudatos internetfelhasználóvá váljanak – fejtette ki az államtitkár.

Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a digitális oktatási alapcsomag hatósugarának megötszörözése, az otthoni ingyenes felhasználás mellé biztosított 1 terabájt digitális könyvtár kialakítására alkalmas tárhely hatékonyabbá teheti a tanulást és az oktatást. A mostani, 32 milliárd forint piaci értékű felajánlás után a cég hamarosan a felsőoktatás szereplőinek is biztosítja az ingyenes szolgáltatást – tette hozzá.


A Microsoft-szoftverek licence 2014-ben 770 millió forintba került az államnak.


MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A ház, amit 6 óra alatt fel tudsz építeni és amivel bárhova elköltözhetsz

Egy olasz cégnek és építészmérnöknek sikerült kiviteleznie egy olyan szuper házat, amelyet 6 óra alatt össze, majd ki lehet hajtogatni, feltenni egy teherautóra, és máris indulhat a szállítás, vagyis a költözés.

Ami nélkül nincs Karácsony: fények kül- és beltérre (giccsmentesen)

Karácsonykor sokan fényárba úsztatjuk az otthonunk kívül-belül. Most megkísérlünk túllépni a villogó olcsó túlzsúfolt felállásokon. Tény, hogy az ünnepi díszkivilágítás azért mégiscsak különleges! Mutatjuk, mire gondolunk!

Igazi hobbit-lak: ez lett az év ökoportája 2017-ben

A ház fából, kőből és szalmából készült, fabútorokkal és más természetes anyagokkal. A Bristol mellett "magasodó" családi fészek kívül és belül is varázslatos. A ház egy tóra néz, aminek látványában minden vendég gyönyörködhet. Nem csoda, hogy a legjelentősebb díjat nyerte el a gyönyörű ház Angliában.

+1 ok, amiért neked is kell egy robotporszívó

Ha te vagy az, aki imádja hétvégén végigporszívózni a lakást és térden állva szedegetni a porcicákat a kanapé alól, akkor ne olvass tovább. Ha viszont egy végleges, biztos megoldást keresel arra, hogy mindig, de tényleg mindig tiszta legyen a padló, és ez semmi erőfeszítésedbe ne kerüljön, akkor a robotporszívót neked találták ki.

Ez kéne legyen a házi feladat a gyerekednek a nyárra!

Reméljük Kati néni nem haragszik, hogy idéztük a gondolatait, és így még több szülőhöz és gyerekhez eljuttatjuk azokat!


NAPI BOLDOGSÁG