Magyar siker: Schumacher versenymérnöke is így kezdte

A hockenheimringi konstruktőri versenyen debütál a BME Formula Racing Team ötödik benzines, első elektromos versenyautója.


Megépítette a BME Formula Racing Team az ötödik benzines versenyautóját, és idén elkészül egy elektromos is a hockenheimringi, nemzetközi konstruktőri versenyre – jelentette ki Bári Dávid, a BME Formula Racing Team csapatvezetője az m1 Ma reggel című műsorában. Ebben a munkában csak diákok vehettek részt, a cél az, hogy többlettudásra tegyenek szert – tette hozzá.

Klajbár Csaba, a futómű csoport vezetője azt mondta: a jármű 95 százalékát ők tervezik, gyártják és szerelik össze, minimális gyári alkatrészt használnak. Arra a kérdésre, mennyibe kerül egy ilyen autó, Varga Dávid, a hajtáslánc csoport vezetője azt mondta: nagyon nehéz erre válaszolni, hiszen egyrészt rengeteg mérnöki munkaóra van az autóban, másrészt a támogatások jelentős része nem pusztán anyagi.
 

Klajbár Csaba megemlítette: volt már példa bőven arra, hogy ebből a versenyből kerültek ki versenymérnökök és konstruktőrök a Forma-1-be. Például Michael Schumacher versenymérnöke is itt kezdte.

2007-ben alakult ez a csoport, eddig körülbelül 200-an vette részt a munkákban, melyek egyébként akkreditációt jelentenek a hallgatóknak. Az autók többsége megmarad, de a 2009-es, benzines autót átalakították elektromossá. A benzines és az elektromos autó építésében kétszer harminc diák vett részt. Sokféle kompetenciát igényel ez a projekt, vannak például, akik a marketinggel foglalkoznak, és a mérnöki rész is fel van osztva kis részegységekre – magyarázta Bári Dávid.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Egy fiatal csapat úgy mutatja be a Dunakanyart, ahogyan előttük még senki

Az elmúlt évek legszuperebb kezdeményezésében, a DunakanyarGO-ban az ország egyik méltatlanul mellőzött tájegységét ismerhetjük meg

A különbség egy főnök és egy igazi vezető között (+brutálisan őszinte illusztrációk)

Tíz rövid pontban és hat brutálisan őszinte illusztrációban megmutatjuk, milyen kvalitásoktól válik valaki vezetővé - és milyen hibáktól lesz türannoszi főnök. Ha vezető beosztásban vagy, érdemes nagyon magadba nézni és megfontolni, vajon jól bánsz-e az alkalmazottaiddal és a hatalmaddal...

Olyan kincsre leltünk a 80-as évekből, amitől kifekszel: A nap, mit, a hónap poén videója!

No kérem, az aki még emlékszik Jane Fonda lábszármelegítős aerobic-videóira, dobjon el mindent, kincset leltünk...

Ezek 2016 legjobb drónfotói

A Hong Kong-i SkyPixel 2016-os légifotó pályázatára 27 ezer pazar kép érkezett. Ezeket választották a legjobbnak közülük, és a képek láttán erősen elgondolkoztunk, hogy veszünk egy drónt mi is.

Ilyen az igazi sportszellem - félájult testvérét cipelte a sportoló a vb-címért!

A testvérek között lévő kötelék az egyik legerősebb és legcsodálatosabb dolog a világon. Testvérünkért képesek vagyunk lemondani saját céljainkról is, akárcsak a Brownlee fivérek.


NAPI BOLDOGSÁG