02.22. - Telihold és az év első tízmilliószoros napja! (Ez a TOP 10 tennivalód mára)


Mindent a vonzás törvénye határoz meg. A létet, a lélegzést, az univerzum rendjét, az egyén és a társadalom haladási irányát.

A keleti kultúra lényeges pillére az évenként ismétlődő négy 10 milliószoros nap. Ezeket a hagyomány szerint sorsfordítónak tekintik, kiemelt figyelmet szentelnek rájuk. Vajon hatással lehetnek más földrészeken élőkre, más vallású emberekre is? Mindenképpen, hisz az univerzumi energiákat semmilyen országhatár, óceán nem tudja megállítani.

Ma van az év első tízmilliószoros napja. Így ez a top 10 tennivaló mára:

Légy önzetlen;
szeress;
örülj;
mosolyogj;
adj;
teremts jót;
küldd el a rosszat;
légy tudatos;
légy belátó;
légy hálás!


Évente négy tízmilliószoros napot határoznak meg a tibeti szerzetesek a buddhista hagyományok szerint. A Nagy Buddha-napokat a tibeti naptár alapján minden évben az első, a negyedik, a hatodik és a kilencedik holdhónapok 15. napján ünneplik.

A tibeti holdhónapok valamelyest eltérnek a nyugati naptár szerinti holdállástól.

2016-ban ezek a következő napok lesznek a tízmilliószorosak:

Február 22. hétfő 
Május 21. szombat 
Július 8. péntek 
Október 22. szombat.

A tibetiek úgy tartják, ünnepnapjaikon minden gondolat tízmilliószoros erővel hat. Éppen ezért az évnek ezen a négy napján a pozitív, a fejlődésedet elősegítő gondolatokkal tudod az életed a vágyott irányba fordítani. Ha pozitív változást szeretnél az életedben, gondolkodj pozitívan önmagadról és az elérendő célodról - olvasható a joportál.hu oldalon.



Az év első tízmilliószoros napja a telihold erejével egyesülve támogat minket.

Segítséget kapunk, hogy teremtő képességünket álmaink szolgálatába állítva olyan világot építsünk, ami a legnagyobb jót hozza el nekünk. Mivel a Telihold az elengedés ideje, így most minden régi, korlátozó mintát engedjünk el. Lehetőséget és energetikai támogatást kapunk most arra, hogy minden olyan dolgot elengedjünk, ami nem szolgálja tovább személyes fejlődésünket. Legyen az partneri kapcsolat, barátság, munkahely, viselkedésminta, vagy az otthonunk.

Ezen régi dolgok elengedésével és a tibeti nap tízmilliószoros teremtő erejével most teljesen új dolgokba kezdhetünk, és új életet teremthetünk.


Hogyan teremtsünk ezen a napon?

Először is: tudd, hogy mire vágysz. Ha nem tudod, akkor kívánságodat határozd meg úgy, hogy annak teljesülését kéred, ami a legnagyobb jót hozza el számodra.

Nagyon fontos, hogy ezen a napon érzéseid, gondolataid, szavaid, tetteid összhangban legyenek a vágyaiddal.



Ezért ma különösen, de életed minden napján törekedj arra, hogy:


1. Legyél kedves másokkal.

2. Magadról, helyzetedről is pozitívan szeretettel beszélj!

3. Koncentrálj ma az életedben jelen lévő pozitív dolgokra, amikért hálás lehetsz.

4. Gondolataidat használd vizualizációra: képzeld el az ideális életet!

5. Válaszd ma a pozitív érzéseket: szeress, nevess, légy boldog!

6. Ezen a napon próbálj meg azokkal a személyekkel lenni, akikkel kölcsönösen örömet, szeretetet adtok egymásnak!


Boldog napot kívánunk!


Pozitív Nap / Jóportál - dr. Sándor Judit


Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Elsírta magát a fiú a vizsga közben, érdemes meghallgatni, mi volt a mester reakciója!

Ennek a kisfiúnak igazi mestere van. Mindenkinek ilyen példaképet kívánunk!

30 ok az önbizalomra!

30 ok arra, hogy az légy, aki mindig is akartál lenni! hiszen lehetetlen sikeresnek, boldognak lenni, ha az ember önmaga útjába áll...

Videón, ahogy kirobban az öröm egy 11 éves kislányból, amikor megtudja, örökbe fogadhatják

Az amerikai kislány megható reakcióját egy térfigyelő kamera vette fel az iskolájában. "Az őszinte öröm legtisztább megnyilvánulása." Így jellemezte a Utah államban található American Heritage iskola munkatársa a 11 éves lány reakcióját a hírre, hogy nevelőszülei hivatalosan is örökbe fogadhatják.

Csókay doktor fia haláláról: "Hiszem, hogy egyszer újra megölelem Marcit"

Alig érkezett meg Nigériából, élete első missziójáról, Csókay András világhírű idegsebész, agykutató, máris a kórházba sietett ügyelni... Huszonnyolc éve gyógyít, nemzetközileg elismert idegsebész, mégis minden reggelét gyakorlással kezdi a boncteremben. Családapaként megtörtént vele az, ami minden szülő rémálma: a születésnapján egy tragikus baleset miatt elveszítette legkisebb gyermekét, az akkor 10 éves Marcit.

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz

Figyeljünk oda jól a szavaira! Ugyan a felvétel már több mint 10 éves, aktualitása ma is nagyon erős. .


NAPI BOLDOGSÁG