Autista fiatalokat foglalkoztató csokimanufaktúra nyílt Budapesten


A csokoládémanufaktúrát - a hely FB-oldalának tanúsága szerint - 2013-ban alapították, és jelenleg a Budafoki út 12. szám alatt található. Kézműves édességeiket a legmagasabb minőségű belga csokoládékból állítják elő tartósítószerek és mesterséges színezékek nélkül. A meglehetősen impozáns repertoár különféle fűszerekkel, gyümölcsökkel, olajos magvakkal ízesített táblákból és ínycsiklandozó bonbonokból áll.

Az úgynevezett Nyitott Műhelyeken a látogatóknak lehetőségük van arra is, hogy a megálmodott és elkészült kreációkat megtekintsék, megkóstolják és megismerjék a történetüket.


A Kockacsoki ügyvezetője, Dénes Ákos a múlt heti megnyitón elmondta, ez a hely az első az országban, ahol kifejezetten fogyatékos emberek foglakoztatását és társadalmi befogadását segítik elő. "Az autista fiatalok önálló életvitelre felkészítő tanfolyamon, valamint munkatapasztalat szerzési lehetőséget nyújtó gyakornoki programban és tartós foglalkoztatásban vehetnek részt; a cél a nyílt munkaerőpiacon történő munkavállalásra való felkészülés." A férfi leszögezte, a vállalkozás vezetői két év alatt 150 fogyatékos fiatalt akarnak bevonni a programjukba és 15 autista fiatalnak kínálnak gyakornoki programot. 

Dénes Ákos
MTI Fotó: Honéczy Barnabás

MTI Fotó: Honéczy Balázs


Ahogy azt a Velvet megtudta, az ügyvezető maga is autista gyermeket nevelő szülő, így személyes érintettsége révén is különösen fontosnak tartja a munkahelyteremtést az autizmussal élők számára. A Velvet szerint a
 szervezők nem kérik, hogy megvegyünk egy kevésbé finom csokoládét egy finomabb helyett - de ha két azonos közül választunk, akkor válasszuk azt, amivel segítünk. 

A Kockacsoki termékei kézműves vásárokon, gasztronómiai fesztiválokon és viszonteladó partnereken keresztül vásárolhatóak meg, de akár közvetlenül a csapattól is rendelhetünk finomságokat. Még több információért látogassatok el a weboldalukra!


Pozitív Nap

Forrás: velvet.hu / Kockacsoki - Facebook /MTI
Képek forrása: MTI /Kockacsoki - Facebook

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Budapest: az egyik legélhetőbb és a legszebb város a kontinensen (videók, amiktől még budapestiként is lehidalsz)

Legalábbis az Expedia utazási oldal szerint a magyar főváros nem kevesebb mint a legszebb és legélhetőbb a vén Európa kontinensén. Nos, mi ezzel biztosan nem fogunk vitatkozni!

A betondzsungel ösvényein - Ha még nem ismered, akkor ezt nagyon sürgősen pótold!

A Betondzsungel Ösvényein a nagyvárosi élet mindennapjait veszi a célkeresztbe. Jivens O. Breewenses "természetfilm" sorozata, arra vállalkozik, hogy tudományos igényességgel, közelről mutassa be a nagyvárosi emberek különböző csoportjait.

Ezekre van szükséged, amikor nagyon kívánsz egy-egy ételt

Sokan ismerhetjük azt a kínzó érzést, amikor egy bizonyos ételt vagy ízt kívánunk kitartóan és a poklok poklát éljük meg, ha nem jutunk hozzá.


NAPI BOLDOGSÁG