Egy tanár olyan házi feladatot adott nyárra a diákjainak, ami visszaadja a hited mindenben!

A Don Bosco iskola pedagógusa, Cesare Cata így látatlanból is szimpatikus számunkra - és ha elolvassátok a listáját, akkor nektek is az lesz. Cata elmondta, a merev, szigorúan számon kért házi feladatok helyett inkább életvezetési tanácsokat adott a fiataloknak, mert úgy gondolta, azokra nagyobb szükségük lesz a mindennapok során. Azt is elárulta, hogy módszereit a Holt Költők Társasága című fimben a Robin Williams által megformált tanár, John Keating karaktere inspirálta.

Az olaszul írt lista fordítására a itt találtunk rá

1. Egy reggel sétálj el a tengerpartra teljesen egyedül!

nézd ahogy a napfény tükröződik a vízen, és gondolj azokra a dolgokra, amiket a legjobban szeretsz az életedben, légy boldog.

2. Próbálj meg használni néhány olyan új szót, amit közösen tanultunk idén!

minél több dolgot tudsz kimondani, annál több mindenre tudsz gondolni. És minél több dologra tudsz gondolni, annál szabadabb leszel.

3. Olvass annyit, amennyit csak tudsz!

De ne azért, mert kell. Hanem mert a nyarak kalandokat és álmokat inspirálnak, ha olvasol, úgy fogod érezni magad, mint a fecskék repülés közben. Olvass, mert ez a lázadás legjobb elérhető formája a számodra (Ha tanács kell, hogy mit olvass, keress meg).

4. Kerüld azokat a dolgokat, helyzeteket és embereket, amiktől rosszul vagy üresnek érzed magad!

olyan helyzeteket és baráti társaságot keress, ami többé tesz téged, akik megértenek téged és akik elfogadnak, úgy, ahogy vagy.

5. Ha szomorú vagy, vagy félsz, ne aggódj!

a nyár, mint minden csodás dolog, összezavarhatja az ember lelkét. Vezess naplót arról, hogyan érzed magad. (Szeptemberben ha gondolod, elolvashatjuk együtt.)

6. Táncolj, szégyentelenül!

Akár egy közeli táncklubban, akár egyedül a szobádban. A nyár a táncolásé, és bolondság lenne ezt kihagyni.

7. Legalább egyszer nézd meg a napfelkeltét!

Maradj csöndben és lélegezz. Csukd be a szemed, légy hálás.

8. Sportolj sokat!

9. Ha valaki elbűvöl, mondd meg neki, annyira őszintén, amennyire csak tudod!

Nem számít, ha nem érti meg. Ha nem értik meg, nincs jelentősége. Ha mégis, akkor ez a nyár arany időszak lesz nektek. (Ha ez nem működik, térj vissza a nyolcas pontra)

10. Nézd át jegyzeteidet az óráinkról!

Hasonlítsd össze mindazt, amit olvastunk és tanultunk mindazzal, ami történt veled.

11. Légy boldog akár a napsütés, és megszelídíthetetlen, akár a tenger!

12. Ne káromkodj!

Mindig légy udvarias és kedves.

13. Nézz filmeket szívszorító párbeszédekkel!

(Ha lehet, akkor angolul), hogy javítsd a nyelvtudásod és képességed az álmodásra. Ne érjen véget a film az utolsó képkockával, éld át újra, amikor éled és tapasztalod a nyaradat.

14. Forró nyári éjszakákon álmodj arról, milyennek kéne lennie az életednek!

A nyár folyamán törekedj mindig arra, hogy elkerüld a feladást, és tégy meg mindent, hogy követhesd az álmaid.

15. Légy jó!


A most 35 éves Cesare Cata nyolc éve tanít, a listát pedig a nyár varázsa szülte. Minden évben csodálatos és különleges pillanatként tekint a nyárra, szerinte ilyenkor lehet igazán mélyen megérteni mindazt, amit év közben tanultak a gyerekek.

Ő maga is nagyon megélte nyarait fiatalként. Ez az időszak mindig tele volt sporttal, úszással, szerelmekkel, táncolással és álmodozással. Ezt kívánja a ma fiataljainak is! 


Pozitív Nap

Fordítás: mivoltma444.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Elsírta magát a fiú a vizsga közben, érdemes meghallgatni, mi volt a mester reakciója!

Ennek a kisfiúnak igazi mestere van. Mindenkinek ilyen példaképet kívánunk!

Vekerdy: Így nevelhetsz boldog gyermeket!

A gyerekekkel való jó időtöltést nem kell napokhoz kötni - véli Vekerdy Tamás pszichológus, akinek a gyermek-szülő kapcsolat különféle stratégiáiról gyűjtöttük össze gondolatait.

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Ez kéne legyen a házi feladat a gyerekednek a nyárra!

Reméljük Kati néni nem haragszik, hogy idéztük a gondolatait, és így még több szülőhöz és gyerekhez eljuttatjuk azokat!

"Olyan vagyok, mint a birkák, a szabad levegőnek születtem" - 90 éves néni egy olasz falu egyedüli lakója

Az augusztusban 91. életévét betöltő Paolina Grassi az utolsó lakója Casali Socraggio hegyvidéki falujának Olaszországban a svájci határ közelében


NAPI BOLDOGSÁG