Ez a sziget egy szelet mennyország a semmi közepén - Marinaleda

Mindez a helyi polgármesternek, Juan Manuel Sánchez Gordillonak köszönhető, aki, miután a város 2008-ban egy pénzügyi válságon ment keresztül, rajtaütést szervezett a szupermarketeken, és újraosztotta a javakat a szegények között, mint az olaj, rizs, bab ingyenesen megillettek mindenkit, akinek nem lett volna rájuk pénze.

Többször került már börtönbe akciói miatt, rendszeresen részt vett felvonulásokon, és éhezés ellenes tünteséken. Tizenkét év kitartó küzdelem után azonban végre polgármesterré választották, és lehetőséget kapott, hogy felépítse saját kis utópiáját.
Közösen tartanak fen egy farmot, ami munkát ad az összes helybélinek, a termékekből befolyó haszonból pedig megkapják a fizetésüket.


Forrás: brightside.me

Resán Alexandra - Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Elsírta magát a fiú a vizsga közben, érdemes meghallgatni, mi volt a mester reakciója!

Ennek a kisfiúnak igazi mestere van. Mindenkinek ilyen példaképet kívánunk!

A legjobb hazai buszmegállók, ahol jó várakozni

Várakozni senki nem szeret, mégis ilyen buszmegállókban kellemesebben telnek a percek. De most mutatunk egy rendhagyó hazai összeállítás, ahol igenis várakozni jó

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Feladta mindenét, hogy cicájával körbeutazza Ausztráliát

A kaland főhőse Willow, a macska volt...

Életre szóló élmény egy kisfiúnak: Messi nagyon emberi gesztusa az elzavart kis drukker felé

Ami a világ egyik legnagyobb focistájának egy pillanat, az egy kisfiúnak hatalmas, életre szóló élmény. Messi gesztusa nagyon emberi, érdemes megnézni! :)


NAPI BOLDOGSÁG