"A nagyobbik lányom egyszer odajött hozzám, és azt mondta: - Apa, a legnagyobb félelmem az volt, hogy te és anya el fogtok válni. Mikor 12 éves voltam, emlékszem arra, hogy mennyire boldogtalan voltál, de láttam azt is, hogy mindent megpróbálsz megtenni annak érdekében, hogy újból visszahódítsd őt. Mégis úgy gondoltam, hogy talán jobb lenne, ha más feleséget kapnál - mondta a lányom, utána pedig már mosolyogva közölte: - Most azonban nagyon örülök, hogy sikerült mindent rendbe hoznod.

Sok éven keresztül, olyan volt a feleségemmel, Kerivel a kapcsolatunk, mintha idegenek lettünk volna egymásnak. Visszatekintve, nem is tudom biztosan, hogy miért is házasodtunk össze. Nem is voltak közös céljaink, amiket el szerettünk volna érni az életben. Ahogy egyre jobban megismertük magunkat, úgy kezdtünk szépen lassan eltávolodni egymástól.

A feszültség egyre csak nőtt, és mikor el kellett utaznom, hogy a könyvemet népszerűsítsem, nagyon megkönnyebbültem. Ez azért volt, mert odahaza a veszekedéseink állandósultak, nem telt el úgy nap, hogy össze ne kaptunk volna valamin. Védekező állást vettem fel, elzárkóztam előle. Közel kerültünk a váláshoz, és ezt többször is szóba hoztam.

A könyvbemutató turnémon viszont rájöttem arra, hogy amit csinálok, az rossz. Éppen ismét veszekedtünk a telefonba, mire Keri hirtelen lecsapta a kagylót, így én nem tudtam elmondani a mondandómat. Egyedül és boldogtalanak éreztem magamat.

Ezután Isten felé fordultam. Már nem emlékszem, milyen imát mondtam, csak az maradt meg, hogy éppen zuhanyoztam és elkezdtem sírni, és arra gondoltam, hogy miért nem működik a házasságom, miért nem tudunk boldogok lenni Kerivel. Ekkor azonban rájöttem arra, hogy én őt nem fogom tudni megváltoztatni, már biztosan nem, de én képes vagyok megváltozni. Ezután imádkozni kezdtem Istenhez, hogy segítsen abban, hogy megváltozzak. Mikor hazaértem, és lefeküdtem, egy rideg nő volt pár centire mellettem, de akkor bevillant valami, és tudtam, hogy mit kell tennem.

Reggel mosolyogva ébredtem, és azt kérdeztem Keritől, hogy mit tehetnénk azért, hogy a napja szebb legyen. Mérgesen rám nézett és azt kérdezte: - Micsoda??? Hogy tehetnéd szebbé a napomat? Sehogy! Miért kérdezel ilyent?

- Komolyan beszélek - mondtam.

- Szeretnél csinálni valamit? - kérdezte cinikusan. - Takarítsd ki a konyhát - mondta villámló tekintettel.

- Rendben - válaszoltam, és tisztára varázsoltam a konyhát.

Második nap is ugyanezt kérdeztem. Már kis mosollyal a szája szélén azt felelte, hogy takarítsam ki a garázst. Nehezemre esett, mert fárasztó napom volt, de vettem egy mély lélegzetet, és azt mondtam, hogy rendben. Megcsináltam azt is. Harmadnap ugyanez a kérdés, a válasz viszont változott. - Ne csinálj semmit, inkább fejezd be ezt a játékot - közölte.

- Sajnálom, de ezt sosem fogom abbahagyni, elhatároztam, hogy segítek. Így mond meg, mit csináljak.

- Miért csinálod ezt? - kérdezte könnyes szemekkel

- Mert törődni akarok veled, és a házasságunkkal - mondtam.

Ezeket a kérdéseket a következő napokban is feltettem. A második héten csoda történt: Keri remegni kezdett a sírástól, és arra kért, hagyjam abba az egészet, mert nem nekem kell tennem valamit, hanem neki, hiszen képtelenség vele együtt élni, és miért nem válok el tőle. Ekkor a szemébe néztem, és őszintén azt mondtam, hogy mert szeretem. Erre azt válaszolta, hogy ő is meg kellene kérdezzen engem, hogy miben segíthet. Hozzám bújt, sírt, én átöleltem, és ekkor rájöttem, hogy ez az a nő, aki mellett szeretném leélni az életemet.

- Szeretlek - mondta. Ezt a szót már több éve nem hallottam tőle.

- Én is szeretlek - válaszoltam. Akkor mit tehetnék azért, hogy szebb napod legyen?

- Mehetnék egyet sétálni, csak mi ketten - mondta.

Elmosolyogtam magam, mert végre az erőfeszítésem kezdte meghozni a gyümölcsét.

Ezek a kérdések még egy hónapon keresztül feltevődtek, majd Keri kezdte megkérdezni tőlem, hogy mit tehet azért, hogy jobb feleség legyen. Az addig felépített falak közöttünk omlani kezdtek. Sokat beszélgettünk, igyekeztünk minden problémát megoldani, de persze mindent nem sikerült, és azt sem mondhatom, hogy többé nem veszekedtünk, de minden sokkal másabb lett, sokkal nyugodtabbak, kedvesebbek, türelmesebbek lettünk.

Harminc éve vagyunk házasok, és most Kerit nem hogy szeretem, hanem egyenesen imádom. Szükségem van rá, annyira megértjük egymást, mint eddig soha. Boldogok vagyunk.

Forrás: filantropikum.com