Lencsevégre kapott jótevő: erre költött el 100 dollárt egy hajléktalan! (+videó)

Joshék úgy gondolták, a férfi biztosan alkoholra fogja költeni az összes pénzt, ezért a fiúk titokban követték a hajléktalant, és le is filmezték. A férfi egy boltba tért be, de nem alkoholt, hanem élelmiszert vásárolt. Ráadásul, nem is csak magának: a 100 dollárból vett ennivalót más hajléktalanoknak és rászorulóknak adta, akiket még csak nem is ismert. 


Josh később odasétált a férfihoz, hogy elárulja neki: követték őt, mert tudni akarták, mire költi a neki adott 100 dollárt. Majd a történteken elámulva és elérzékenyülve újabb 100 dollárt ajánlottak fel a hajléktalannak, aki szóhoz sem jutott a hirtelen jött újabb adománytól. 


A férfi elmondta, hogy négy hónapja él az utcán, önhibáján kívül. A fiatalokat igazán meghatották a történtek, így még aznap újra megkeresték a hajléktalan férfit, hogy elvigyék egy étterembe, és kivegyenek neki egy szállodai szobát. Josh a telefonszámát is megadta a férfinak, hogy az felhívhassa, ha bármikor segítségre lenne szüksége.


"Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!" (Székely János)


Pozitív Nap (KE)

Forrás: itt

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

12 aranyköpés gyerekkorunk nagy kedvencétől, Dr. Bubótól

Igaz, ami igaz, anno nagyon szerettük. Ma pedig érdemes újra elmerülnünk benne, mert bőven. hordoz mondanivalót a 21. század emberének is.

HÚSLEVES (nem egyszerűen gyógyszer és ebéd, nem egy szimpla étel, a húsleves a minden)

Ez a film a karácsonyi húsleves készítését dolgozza fel, de ne a klasszikus főzőműsorra gondoljon valaki, ha esetleg tervbe veszi a megnézését. Inkább a főzés hangulata, és közege ami lényeges. A videó hangulata, a nyugalma, visszarepít egy szebb világba!

Lenyűgöző felvételeken Erdély legszebb részei madártávlatból

Három részes drónvideó sorozat tiszteleg Erdély, sokunk számára igen kedves természeti csodái előtt. Már az első rész is magával ragadó.

Egy megunhatatlan filmjelenet! Ismerős?

Ez egy igazi, number one filmtörténeti másfél másodperc, amit sokaknak nem kell bemutatni. De még így is bármikor érdemes leporolni és elővenni. Sőt, nem csak ezt a 1,5 percet, az egész filmet! Lássuk!

Valószínűleg ez lesz a legmegdöbbentőbb 6 perc életedből, amit filmnézés közben töltesz el!

Szavakkal bemutatható vajon ez a videó? 6 perc, ami nem lesz kellemes. A valóság lesz. Hogy mit szűrtök le belőle, azt rátok bízzuk. Itt valóban feleslegesek a szavak...


NAPI BOLDOGSÁG