Magyar plakátot díjaztak a világhírű szakácsversenyen

A 29 éves Johannessen az Austevollban található Bekkjarvik Gjestgiveri nevű családi étterem séfje, ő képviselte két évvel ezelőtt is a hazáját. Az ezüstérmet az Egyesült Államokból Philip Tessier, a bronzot pedig a Tommy Myllymaki vezette svéd csapat nyerte el. A legjobb húsfogást a finnek készítették, nekik volt a legjobb segítőjük is Antti Lukkari személyében. A halmenük közül a zsűri a japán fogást találta a legjobbnak.

A magyar csapat nem csak az impozáns 13. helyet szerezte meg, hanem megkapta a legjobb plakátért járó különdíjat is: a közönség internetes szavazata alapján Molnár Gábor kártya-ihletésű plakátja nyerte el a legjobb poszternek járó megtisztelő címet.
A legutóbbi döntőben két évvel ezelőtt szintén Magyarország diadalmaskodott ebben a kategóriában: akkor Széll Tamás, a Michelin-csillagos Onyx étterem séfje képviselte Magyarországot, és a tizedik helyen végzett. Mindkét plakátot a Hamu és Gyémánt készítette.


Az idei legjobb plakát


"A csapat sikeres szereplése újabb mérföldkő, a magyar séf ismét bizonyította a kivételes nemzetközi mezőnyben, hogy Magyarországot ideje felrajzolni a világ gasztronómiai térképére" - fogalmazott Hamvas Zoltán az MTI-hez eljuttatott közleményben. "Az eredmény mögött példaértékű összefogás áll, a szakmának és támogatóinknak is köszönettel tartozunk, amiért a versenyző számára mindent megadhattunk a felkészülés alatt" - tette hozzá.

A versenyről

Minden csapatnak 5 óra 35 perc állt rendelkezésre, hogy elkészítsen egy hal- és egy húsételt. Az elbírálásnál szempont az íz és a látvány, valamint az adott országra jellemző elemek használata és a megfelelő háttérmunka is. A húsétel kötelező alapanyaga az idei döntőn a gyöngytyúk, a halételé a pisztráng.

A magyar versenytálat egy világhírű magyar találmány, a Gömböc ihlette, amely a magyar kreativitást és alkotó szellemet hirdeti. A Gömböc jellegzetessége, hogy egy stabil egyensúlyi ponttal rendelkezik és mozgásban van, amíg ezt el nem éri. A Gömböc körvonalát veszi fel a magyar tál központi eleme, a gyöngytyúkból épített forma, amelyet egy "fészekre" helyeznek.

Molnár Gábor séf (bal oldalon) és Pohner Ádám segéd
MTI/AP/Laurent Cipriani


A Gömböcre jellemző dinamizmust, a hazai gasztronómia fejlődését szeretné megmutatni a fogás kreatív elemein keresztül Molnár Gábor, aki ugyanakkor a magyar konyha hagyományaira stabil pontként támaszkodhat. Az összetevőkben ezt olyan alapanyagok képviselik, mint a paprika, a marinált zöldségekkel és "szférikus tejfölgolyóval" elkészített pickled (savanyított) gulyás consommé vagy a sült csirke, majonézzel töltött tojás, hozzávalóként a torma és feketegyökér.

A pisztrángból készült halételt éttermi formában, tányérra kell kitálalniuk a csapatoknak, ennek köretében az utolsó pillanatban mindenki számára kötelezően kijelölt édeskömény is szerepel. A köret legalább fele részben zöldségekből áll. A filét fűszeres zöldség juliennel és rákkal töltve készíti el Molnár Gábor, torma és tintaspagetti ívvel a tetején.

Molnár Gábor alkotta: osztrigával és fekete kagylóval töltött tőkehalrolád és töltött spárga cannelloni
MTI Fotó: Marjai János


Már volt magyar siker a versenyen

Az 1987 óta minden páratlan évben, a SIRHA (Salon international de la restauration, de l'hotellerie et de l'alimentation) szakkiállítás keretében rendezik meg a szakácslegendaként számon tartott Paul Bocuse szülővárosában, Lyonban a világ legszínvonalasabb szakácsversenyét. Magyarország először két éve vehetett részt a világversenyen, akkor Széll Tamás a nagy sikernek számító tizedik helyen végzett.

A lyoni világdöntő valóságos sportverseny: a zsúfolásig megtelt lelátókon mintegy 1500 néző nemzeti zászlókat lengetve, hangosan drukkolva követi a küzdőtéren egyszerre dolgozó séfeket.



MTI

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

"Kérem, vasárnap ne jöjjön." - 80 éve ment el József Attila

József Attila. Egyszerű név. Zseniális elme. Az őrület határán táncoló lélek. Költő, művész - a legnagyobb és legmagányosabb. 80 éve távozott közülünk.

10 gyönyörű versrészlet a magyar költészet napjára

Azt mondták neki, az Attila név nem létezik, így gyerekkorában sokáig Pistának szólították. Árult vizet, lopott fát, tanított és írt, mégis mindig nyomorgott. Egyetemre ment, képezni akarta magát, de eltanácsolták. Rövid élete során végig önmagát kereste, ám nem tudta megtalálni lelki békéjét. Ő volt József Attila: születésnapját, április 11-ét a magyar költészet napjaként tartják számon.

Magyarul szaval József Attilát a brit nagykövet (+videó)

Iain Lindsay brit nagykövet József Attila Tavasz van! Gyönyörű! című versét olvasta fel a magyar költészet napja alkalmából. Hihetetlenül aranyos és megtisztelő gesztus!

Az egér, aki a való világ részese akar lenni

A bájos kisegér kalandjai a való világ és a két dimenziós "papírlét" határán táncolnak.

"Volt, aki szeretett, és volt, akit szerethettem"- a létösszegzés pillanata az ember életében

József Attila 32 évesen létösszegző verset írt. Te most mit mondanál el? Elérted azt, amit szerettél volna? Ott vagy, ahol lenned kell?


NAPI BOLDOGSÁG