Csodájára járnak: világít az egri bringaút!


Az ötlet helyi fejlesztés. Kitalálója, Farkas Tibor elmondta, hogy az ötlet azt követően fogalmazódott meg benne, hogy egyszer külterületen biciklizve a sötétben elnézett egy kanyart, és elesett a kerékpárral. Miután tudta, hogy a közvilágítás telepítése aránytalanul drága megoldás az ilyen helyekre, ezért felfestésekkel kísérletezett.

"Az egri telephelyünkön teszteltünk többféle technológiát. Festettünk és kint hagytuk a hóban, fagyban. Néztük, bántja-e az alapfelfestést, vizsgáltuk, hogyan viseli az időjárás-változást, csapadékot"

- mesélt a kezdetről Farkas Tibor az indexnek, aki a találmányról csak annyit árul el, hogy valamiféle világító pigment van a keverékben, ami képes hosszan, akár tizenkét órára utánvilágítani, és csekély fény mellett is feltöltődik. Ez kerül a hagyományos felfestésre.

Az ötletét már  2011-ben levédette, tíz év használati mintaoltalmat kapott rá, ennyi ideig kizárólag ő és vállalata kereskedhet a technológiával.

A tízből négy év már eltelt, és arra az egy kilométeres egri szakaszra is csak Farkas Tibor nyomására, cége önköltségén került világító felfestés. Mint mondta, muszáj volt lépnie, máskülönben sosem lesz híre. A felnémeti szakasz most a referencia. Bravó!


A feltaláló-vállalkozó reméli, hogy elégedettek lesznek vele az út használói, és idővel más településekről is keresik majd. Mint mondja, főutakon semmi értelme nincs a technológiának, az autók fényszóróival nem tud konkurálni, de a bicikliutak mellett sok más, kivilágítatlan területen hasznos lehet, így futópályákon, temetők ösvényein is.




Pozitív Nap

Források: index.hu / sokszinuvidek.hu / Eger TV / livingroad.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

40 inspiráló mondat, amit akár minden nap elmondhatsz a gyerekednek

Szülőként a mi felelősségünk megtanítani gyerekeinek, hogy szeressék és tiszteljék magukat, s bánjanak a testükkel úgy, mint a legbecsesebb kincsükkel, amelyben a lelkük lakik, és ami egy életen át szolgálja őket.

A magyar sódomb, melyhez hasonló csak 2 van a világon

A környék szimbóluma és védjegye az Európában egyedülálló látvány.

9 dolog, amit minden nap éreztetned kell a gyermekeddel!

Egy fiatal, formálódó lélekre, egy gyermekre rengeteg dolog van hatással. Éppen ezért roppant fontos, hogy bátorítsuk gyermekeinket és szeressük őket.

A macskák titokzatos élete feketén, fehéren (+fotók)

A macskák uralják az internetet, ez ellen nincs mit tenni. Tagadhatjuk, de nem kendőzhetjük el a valóságot. Doromboló, szőrös barátaink meghódítják a világot!

20 pozitív megerősítés, ami megváltoztathatja az életed

Napok alatt megváltozhat az életed. Az alábbi pozitív kijelentések segítségedre lesznek. Mi történik, ha minden nap azt hajtogatjuk: én nem vagyok elég szép, kövér vagyok, csúnya a hajam, nekem semmi sem sikerül, olyan szerencsétlen vagyok.


NAPI BOLDOGSÁG