Vizsga után se szó, se beszéd belevágtam a stoppolásba. Hamar jött is az első autó, aki felvett. Valami újszériás Audi volt, benne egy idős, mosolygós bácsival. Beszálltam és 10 percnyi utat tettünk meg együtt, ugyanis nem egyeztek a végállomásaink. A Mecsek aljáig utaztam vele egész pontosan, ahonnét új fuvarért nyújtottam ki kezemet az út felé.

Kis idő elteltével egy újabb autó állt le, hogy felvegyen.  Ez az autó már nem volt újszériás, sőt, mindemellett nagyon koszos volt. Egy nagydarab, tetovált férfi ült benne. Hamar kiderült, hogy egy irányba mennénk, ezért beszálltam mellé. Némi kétely volt bennem az idegen megjelenését illetően, viszont próbáltam minden előítéletemet sutba dobni. Így utaztunk együtt, amikor is nagyjából 5 perc elteltével érdeklődtem foglalkozása iránt. A következő választ kaptam: - Én nem dolgozom, most szabadultam a börtönből.
Nagy levegőt vettem, ő pedig folytatta a mondanivalóját: - Öt évig ültem börtönben, mert embert öltem. Fiatalabb koromban történt, egy disco verekedésben. Belehalt a szúrásokba... Pedig én csak meg akartam leckéztetni.
Ekkor már végképp kétségbeesett voltam. Mindvégig a telefonomat szorongattam, ami egy kis biztonságérzetet adott. Összeszedtem miden erőmet és lelki jelenlétemet, aminek eredménye egy kellemes beszélgetés lett. Olyan témák jöttek szóba, mint a politika, a vallás, stb.
Megtudtam, hogy egy felesége és három gyermeke van, valamit, hogy kilakoltatták Pécsről. Ugyanakkor az is kiderült, hozzám hasonlóan a deichmannban vásárol cipőt, hogy ő is margarinnal keni meg a fehér kenyeret és, hogy aligha különbözik bármelyik más embertársunktól.
Nem azt mondom, hogy megittuk a pertut. Nyilván végig féltem, de mégsem éreztem végveszélyben magam. 

Miután elértük a célállomást, a következőképp köszönt el tőlem:  -Köszönöm, hogy meghallgattál, engem nem szoktak meghallgatni az emberek.
Én meg mosolyogtam és csak a fuvart köszöntem meg.

Ezek után felteszem a kérdést: bízhatunk embertársainkban?