A 25 legjobb város a világon: az első két helyezett után Budapest következik!


Hetvenhétezer olvasó szavazata alapján Budapest lett a világ harmadik legjobb városa, Firenze és az amerikai Charleston után.

Párizs vagy Velence be sem került az idei, legfrissebb toplistába, amit a Condé Nast Traveler utazási magazin 77 000 olvasójával szavaztatott meg. Budapest 2014-ben harmadik lett, tavaly ugyanezen a szavazáson pedig második. Ebben az évben Firenze és Charleston előzött meg minket.

Prágát, Rómát és Barcelonát is magunk mögé utasítottuk, sőt: Krakkó, Bécs és Salzburg is csak a sor végén szerepel.

A lista szerkesztője Budapest kávézóit és gyógyfürdőkultúráját dicséri összeállításban, méltán!

New York Kávéház

Centrál Kávézó

Gerbeaud

Széchenyi fürdő

Rudas fürdő

Gellért


Budapest egyébként idén több listán is igencsak jól szerepelt. Szintén a Conde Nast Traveler utazási magazin olvasóinak szavazatai alapján Európa második legjobb városa lett fővárosunk. Egy másik nemzetközi felmérés szerint pedig Budapest a 15. legbulisabb város.

A 25 legjobb város a világon:

1. Firenze
2. Charleston
3. Budapest
4. Fokváros
5. San Miguel de Allende
6. Prága
7. Róma
8. Sziemreap
9. Barcelona
10. Santa Fe
11.Krakkó
12. Luangprabang
13. Bangkok
14. Bejrút
15. Bécs
16. Siena
17. New Orleans
18. Québec
19. Sydney
20. San Francisco
21. Csiangmaj
22. Salzburg
23. Chicago
24. Brugge
25. Kioto



Forrás: Turizmus Online, Temálfürdő.net

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

RAGYOGÁS: ilyen mesés a város ilyenkor

A nagy rohanásban is érdemes néhány percre megállni, és csak a fényekre koncentrálni...

Ingyen szállhatunk meg olasz vendégházakban - egy feltétellel

La Settimana del Baratto. Magyarul Barter Hét. Így nevezik azt a kezdeményezést, amelynek köszönhetően több ezer olasz vendégszállóban ingyen pihenhetünk meg, ha készek vagyunk érte megdolgozni. A szó legszorosabb értelmében - írja a Condé Nast Traveler.

Feladta mindenét, hogy cicájával körbeutazza Ausztráliát

A kaland főhőse Willow, a macska volt...

ZSIMÜ: Összművészeti zsongás egy hétig Budapesten

Számtalan értékes program várja az érdeklődőket, mi most közülük hármat ajánlunk nektek, amik (szerintünk) ütősen és tartalmasan pezsdítik a főváros tavaszi zsongását!

Budapest: az egyik legélhetőbb és a legszebb város a kontinensen (videók, amiktől még budapestiként is lehidalsz)

Legalábbis az Expedia utazási oldal szerint a magyar főváros nem kevesebb mint a legszebb és legélhetőbb a vén Európa kontinensén. Nos, mi ezzel biztosan nem fogunk vitatkozni!


NAPI BOLDOGSÁG