Közzétéve: 2012.05.25. Péntek, 11:05 | Utoljára frissítve: 11 hónapja | Szerző: FM
Kapás, Hosszú, Cseh és Gyurta is aranyérmet szerzett. Így négyszer szólt a magyar Himnusz Debrecenben, és ez még nem minden...
Minden idők legeredményesebb napját zárta a magyar csapat csütörtökön a debreceni Úszó Eb-n:
összesen kilenc érmet szereztek a hazai versenyzők, és ebből négy a legfényesebbre sikerült, Gyurta Dániel ráadásul Eb-csúcsot úszott!Magyar szempontból kétség kívül a csütörtöki nap volt a fő eseménye a 31. LEN Úszó Európa-bajnokságnak, hiszen hét döntőt rendeztek, ezek közül hatban volt hazai érdekeltség.
A tegnapi nap érmesei és Áder János köztársasági elnök. Fotó: MOBA 800 méteres női gyorssal kezdődött a délután,
Kapással és Risztovval a fináléban. Kapás végig tartotta az első helyet, Risztovnak nem sikerült a harmadikat, de
a bronzérmet megszerezte a nap első magyar aranya mellé!A 200 méter vegyes fináléjában szintén két magyar lány úszott. Egyikük
Hosszú Katinka, aki megszerezte a nap második magyar aranyérmét! Valamint Verrasztó Evelyn, aki szintén felállhatott a dobogóra, hiszen a harmadik helyet nem lehetett elvenni tőle, így itt volt a második bronzérem is.
A bronzérmes Verrasztó Evelyn és az aranyérmes Hosszú Katinka . Fotó: MTIAz
Eb meglepetés magyar úszója eddig Kozma Dominik volt, aki 200 méter férfi gyorson bronzérmet szerzett. Ezúttal 100 méteren próbálkozott az elődöntőben, és bár 49.45-ös ideje rosszabb volt, mint a délelőtt előfutamon, így is bejutott nyolcadikként a pénteki fináléba!
A női 100 méteres pillangó elődöntőjének második futamában Jakabos Zsuzsanna mellett a 15 éves Szilágyi Lilianáért is szoríthattunk. Di Pietro kizárásának köszönhetően előbbi a második, míg utóbbi a negyedik helyen végzett, és mindketten a döntőbe jutottak, amely főleg az első felnőtt tornáján szereplő Liliánától óriási teljesítmény!
Az egyik legjobban várt döntő a 200 méteres férfi mellúszás volt Gyurta Dániellel és Molnár Ákossal.
Gyurta az első helyen ért célba, 2.08.60-as ideje ráadásul új Eb-csúcs! Molnárnak nem sikerült olyan jól ez a finálé, a 8. helyen végzett.
Aranyérem került Gyurta Dani nyakába is! Fotó: MTIA nap másik nagyon várt döntője Cseh és Biczo összecsapása volt a 200 méteres pillangóban.
Cseh Lacitól nem is lehetett elvenni az (második) aranyérmet, de Biczo óriási utolsó 50 métert úszva a második helyen csapott a célba, így ezüstérmet szerzett! Negyedszer is felcsendült hát a magyar Himnusz!
De ezzel még nem volt vége a magyar éremgyűjtésnek: az 50 méteres férfi hátúszás döntőjében
Bohus Richárd 25.14-es idejével új országos csúcsot úszva a harmadik helyet szerezte meg mindössze 17 évesen!Az utolsó csütörtöki szám szintén jó eséllyel kecsegtetett, hiszen a női 4x200 méteres gyors váltóban a Jakabos, Verrasztó, Mutina, Hosszú összetételű magyar csapat a legjobb idővel jutott a fináléba.
A döntőben végül ezüstérmet szereztek a magyar lányok. Ezzel ez lett az Eb-k történetének legeredményesebb napja a magyar csapat szempontjából, hiszen összesen négyszer csendült fel a magyar Himnusz, emellett két ezüst-, és három bronzérmet szerzett a hazai "küldöttség".
Forrás:
Totalsport.hu
Becenév:*
Email:*
* a jelölt mezők kitöltése kötelező