A nagy Ingress grasszálás

Amikor ezeket a sorokat írom, éppen a páromat várom haza. Éppen az ellenállást erősíti ugyanis. Nem katona, nem is politizál. Ingressezik.


Na de mi is az az Ingress? Egy androidos játék, amelynek az a lényege, hogy szerte a világon mindenhol virtuális portálok vannak, és két csapat igyekszik minél többet megszerezni belőlük.

A fedősztori szerint egy ismeretlen erő igyekszik elterjedni a Földön. Az emberiség két részre szakad, a szerint, hogy segítik, vagy megakadályozni próbálják az új létforma elterjedését. Az első csapat tagjai a zöldek, a másodiké a kékek táborába tartozik. Ez azt jelenti, hogy ilyen színű portálokat kell létrehoznia az illető embernek.

Összeesküvés elmélet androidon (angolul)

A portálok köztünk vannak!


A gyakorlatban a dolog úgy néz ki, hogy először is (egyelőre meghívóval) regisztrálni kell a játékra. Ha ez megvan, meg az internet kapcsolat is, lehet játszani!

Amikor belépünk a játékba, hirtelen virtuális ügynökökké válhatunk, majd el is kezdhetünk tevékenykedni! Ehhez meg lehet nézni merre vannak portálok a közelben. (Általában egyébként szobrok, múzeumok, és egyéb nevezetességek környékén.)  Ha ez megvan, a színtől függően elkezdhetjük őket macerálni.

A zöldek titkos kapuja (Forrás : Inportb.com)

Egyik esetben leromboljuk, a másik esetben pedig felfejlesztjük az adott erőteret. (Például pajzsokkal növeljük a védelmét.) A gondoskodásért cserébe pedig rombolásra, vagy építésre szolgáló eszközöket, és kulcsokat kapunk. 


Van ahol virágzó egyetértésben működnek együtt
a csapatok. (forrás: googleplussuomi.com)

A kulcsnak különösen örül mindenki, mert azzal több portált lehet összekapcsolni. És ha összelinkeltünk pár portált, táborunk megszerezhet akár egy nagyobb területet is!  Szóval igen hasznos dolog, már az ingressezők számára.


A szürke eminenciások

A kívülálló persze az egészből annyit lát, hogy valaki áll mondjuk egy játszótér közepén, és eszeveszetten nyomkodja a telefonját.  Esetleg sátáni kacajokat hallat.

Ahhoz azonban, hogy magas szintű top ügynökök legyünk a csapattagok támogatása is javallott. Már csak azért is, mert eszközöket meg kulcsokat tőlük is kaphatunk.

A koca ingressestől a vérprofiig aztán mindenfélével találkozhatunk. Vannak akik csak néha ütnek le egy-egy portált hazafelé menet, de olyan is akad, aki éjszaka cirkál a kocsijával, és átszínezi a fél várost. Ügynök pedig bárki lehet, akár a kutyáját sétáltató szomszéd bácsi is.

Szabadítsátok ki Willit!
(androlib.blog.hu)

A távollét oka igazából egy globális Ingress eseménysorozat, ami október utolsó szombatján ért el (először) Budapestre.  A megmozdulásra pedig itt is vagy százan indultak el mindkét csapatból. Van aki élelemmel, és van, aki a teljes családjával. Mert ez a hobbi ragadós! Elszórakoztat, de mellette kapcsolatokat teremthet, és kimozdít.

Az esemény célja egyfajta verseny a "békák" (zöldek), és a "smurfök" (kékek) között. Adott időközönként mérik a csapatok pillanatnyi állását, és azt, ki áll éppen nyerésre az elfoglalt portálok, összekapcsolt linkek, és más effélék alapján. A nap végén pedig célfotó készítés, egyensapka osztás, és a jól végzett vadászat öröme következik. Így aztán nem is várom nagyon türelmetlenül a páromat. Társaságban van, és levegőn; jót tesz neki.


Szerző: Bakó Klára - Pozitív Nap
Forrás: Wikipédia, Origo
  

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Magyarra fordították a dalszöveget, majd vissza - óriási röhögés lett belőle

Az amerikai The Tonight Show-ban megmutatták, hogyan bénázik a Google Translate, ha a magyar nyelvvel kell megküzdenie...

Ezt a számsort írd be a Google keresőjébe!

Néhány éve kering egy titokzatos számsor az interneten. Időről-időre felbukkan és cselekvésre készteti emberek tömegeit.

Halálbiztos diagnózis a netről?

Bármilyen tünetet ír be az ember az internetes keresőbe, szinte biztos, hogy az első találatok közt szerepelni fog valamilyen nagyon súlyos, halálos betegségen szenved.

A Google Chrome és az Android közös gyereke: ahol a legizgalmasabb appok találhatók

Összejátszott a Google és az Android. Íme az új applikációk, amiket érdemes telepíteni a saját telefonunkra is.

Járd be az Országházat a Street View-val!

Az érdeklődők a Street View segítségével a vörös szőnyegen lépkedhetnek, és olyan, a turisták szeme elől elzárt helyiségekbe pillanthatnak be.


NAPI BOLDOGSÁG