A világ legjobb viccének nyomában: íme az első három!


Richard Wiseman egy különc kutató, aki bűvészből lett pszichológia professzor. Szakítva a szokásokkal, olyan tudományszéli területeket kutat, mint hogy mitől lesznek az emberek szerencsések vagy pechesek, létezik-e telepátia például a kutya és a gazdája közt, vagy melyik a világ legjobb vicce. 


Nem meglepő tehát, hogy a "világ legjobb vicce", mint tudományos meghatározás szintén Wiseman nevéhez köthető, aki ezen a téren a Hertfordshire Egyetemen végezte kutatásait, és eredményeit 2002-ben összegezte. Tudományos vizsgálataihoz készített egy weboldalt, aminek a Nevetéslabor nevet adta. Az emberek ide feltölthették vicceiket és rangsorolhatták a nekik tetsző humort.    

Wiseman kutatásának célja az volt, hogy megtalálja azokat a vicceket melyek a legszélesebb köröknek érthető és szórakoztató, különböző kultúrákban, országokban és társadalmi szinten élő emberek számára egyaránt. Ennek vizsgálatára lefejlesztették a megfelelő szoftvert, analizálták a felhasználók döntéseit és paramétereit.

Eredményeik alapján íme, a három dobogós vicc: 

1. Az abszolút befutó, nyertes vicc, aminek eredete Wiseman szerint az 1950-es évekre tehető: 

Két vadász járja az erdőt, mire az egyikük összeesik. Úgy tűnik nem lélegzik. Vadásztársa előkapja telefonját és hívja a mentőket. Idegesen zihálj a telefonba:
- A barátom halott! Mit tegyek? 
A diszpécser válaszol:
- Nyugodjon meg, segítek Önnek! Először is, bizonyosodjunk meg róla, hogy tényleg halott!
Csönd áll be, majd egy puska dördülése hallatszik. Újra a telefonba szól a rémült vadász: 
- Oké, és most? 


2. A második legsikeresebb vicc igazi klasszikusnak mondható:

Sherlock Holmes és Dr. Watson elmentek kempingezni. Felállították a sátrukat a csillagos ég alá, és bemásztak aludni. Egy idő után, az éjszaka közepén Holmes felkeltette Watsont és megkérdezte: 
- Watson, nézzen fel a csillagokra és mondja meg mit lát!
- Milliónyi csillagok látok. - válaszolta Watson. 
- És mire következtet ebből, Mr. Watson? - kérdezte Holmes. 
- Nos, ha odafent milliónyi csillag van, és hogyha csak ezek töredékének vannak bolygói, igen erős a gyanúm, hogy egyesek ezek közül olyanok lehetnek, mint a Föld. És hogyha bizonyos bolygók olyanok, mint a Föld, akkor megerősítést nyerhet az a gyanúm is, hogy létezik odakint a Földön kívüli élet. - válaszolta Watson. 
- Watson, maga idióta! Ez azt jelenti, hogy valaki ellopta a sátrunkat. 


3. Ami egyben az Egyesült Királyságban a legnépszerűbb volt:


Egy fiatal nő babájával együtt felszáll a buszra. A sofőr azt mondja neki: 
- Ez a legrondább gyerek, akit valaha láttam!
A nő sértődötten hátrasétál és dúlva fúlva helyet foglal, aztán azt mondja a mellette ülő férfinak: 
- A buszvezető az imént inzultált engem!
Mire a férfi segítőkészen: 
- Menjen rögvest előre és vonja kérdőre, addig én vigyázok a majmára.

Habár Wiseman igyekezett nemzetközi szinten kutatni a legjobb viccek után, azért tény, hogy a nyelvi különbségek gátat vetnek a globális világvicc felfedezésének. Például értené egy skót ember a székely vicceket? Nem biztos. De a világ ettől a sok színűségtől lesz még viccesebb! 


Pozitív Nap

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A legjobb apa-baba pillanatok +VIDEÓ

Az apukák és babák közös produkciói mindig különösen szívet melengetőek. Anyaként pedig nem a gyomrunkon, hanem a gyerekünkön keresztül vezet az út a szívünkhöz. Elhoztuk most nektek a legaranyosabb apa-baba videót az internet nagy tengeréből, hogy mindenkinek mosolyt csaljunk az arcára.

12 alkalom, amikor az írók egy egészen új szintre emelték a köszönetnyilvánítást

A regények elején vagy végén a legtöbbször az írók pár szóval megemlítik néhány szerettüket, családtagjukat, akiknek a könyvet ajánlják. Ezek általában rövid, kedves mondatok, amelyekben hálájukat fejezik ki azon emberek számára, akik segítettek nekik a könyv megírásában, ötleteikkel, szeretetükkel támogatták őket a nehezebb időszakokban is. De mint ahogy a világon bármit, ezt is lehet egészen másképp csinálni.

Egy megunhatatlan filmjelenet! Ismerős?

Ez egy igazi, number one filmtörténeti másfél másodperc, amit sokaknak nem kell bemutatni. De még így is bármikor érdemes leporolni és elővenni. Sőt, nem csak ezt a 1,5 percet, az egész filmet! Lássuk!

Tettenérés: lopáson kapott háziállatok (avagy a legcukibb lebukások TOP 30-as összeállítása)

Notórius csíntevő a legtöbbjük, akik ha lebuknak, az arcukra van írva: tudják, hogy rossz fát tettek a tűzre! Szenzációs pillanatok következnek, nagyszerű kedvencekkel!

Térdcsapkodós jelenet: nem akarta megcsókolni párját a kamera előtt, a lány szenzációsan vágott vissza

Biztosan láttad már számtalan amerikai filmben az úgynevezett kiss camet, azaz a "csókkamerát". Meccsek szüneteiben a nagy kivetítőn mutatnak a nézők között ülő párokat, és nem is kapcsolnak el addig, amíg meg nem történt a csók.


NAPI BOLDOGSÁG