Ahol 8 millió emberre jut egy magyar szemorvos - egy elképesztő képriport

Dr. Hardi Richárd önkéntes magyar szemész és misszionárius két Magyarországnyi területen látja el szakorvosi feladatait a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A hozzá tartozó területen nagyjából nyolc millióan élnek, és Richárd az egyetlen szemorvos a régióban. Évente több száz beteget operál szürkehályoggal, az elmúlt 20 év alatt eddig több mint 8000 embernek adta vissza a látását. Elképesztő körülmények között dolgozik nap mint nap a világ egyik legkorruptabb országában, ahol esélytelennek tűnik az egészségügyi fejlesztés. 

"Nem csak azt keresem, hogyan lehet az adott történetből jó képanyagot csinálni; elkezd őrülten járni az agyam, miként tudnék ezzel változtatni az ügyön, egyes emberek helyzetén, ráirányítani a figyelmet bizonyos dolgokra, jelenségekre. Ezért csinálom, olyan erővel hajt a segítő szándék és a megismerés vágya, hogy akár kapok a projektre pénzt, akár nem, belevágok." - mesélte Hajdú D. András fotóriporter.

András tervei szerint idén nyártól szeretné tovább folytatni a kongói projektet, most ezen a linken pusztán egy szavazattal lehet őt támogatni céljai elérésében! További munkái és projektjei az alábbi Facebook oldalon követhetőek nyomon.



Dr. Hardi Richard útban az újabb őserdei misszió helyszínére. Az utak annyira elhasználódottak, hogy a mindössze 400 km-es útvonal 3-4 nap alatt tehető meg terepjáróval.

Richárd munkája szinte kizárólag alapítványi forrásokból finanszírozott, miután a kongói állam nem tud megfelelő orvosi ellátást biztosítani.


Tömegközlekedés hiányában, a betegek gyalogszerrel vagy egy bicikli csomagtartóján érkeznek a rendelőbe, a szürkehályogtól gyakran teljesen vakon. Sokszor akár heteken keresztül, több száz kilométert gyalogolva, rokonokba kapaszkodva érkeznek a rendelőhöz.

A kórház áramellátása akadozik, ezért Richárd doktor asszisztensei zseblámpával vizsgálják az egyik beteg szemét.


A műtétes napok embert próbálóak: az egyenlítői hőségben a doktor reggel 9 és délután 4 között megállás nélkül operál, akár napi 20-22 pácienst is. Éppen ezért általában Richárd doktor sok esetben csak a páciens egyik szemét operálja meg, mivel így kétszer annyi beteget tud ellátni.

A szürkehályog műtét másnapján betegek várnak az őserdei ideiglenes műtő előtt a kötés eltávolítására és a heg felülvizsgálatára.

Étienne, Dr. Hardi Richárd kongói segítője viszi ki az egyik kis pácienst szemműtéte után a Mbuji-Mayi rendelőből.



A hétéves Mbedji mindkét szemére megvakult a szürkehályog miatt 3 éve. Családja 80 km-ről hozta be gyalogosan Richárd műtőjébe, az út 3 napig tartott


Az altatásból ébredező Mbedjit nagymamája viszi haza az ablaktalan sárkunyhóba, amit szívességből kaptak kölcsön egy közelben élő rokontól.

A szemműtét sikeres volt, Mbedji másnap már tökéletesen látott, és 3 év után pedig újra lát...


"A szem a lélek tükre" - Hajdú D. András fotói ezt tökéletesen megmutatják.


Fotók és forrás: Hajdú D. András / fornonprofit.hu/

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

Hogyan szorítod ökölbe a kezed? Sok mindent elárul rólad

Eszedbe jutott valaha is, hogy még az sem mindegy, hogyan szorítod ökölbe a kezed? Pedig valóban nem az. Ez az önkéntelen avagy tudattalan mozdulat nagyon érdekes dolgot árul el rólad. Szóval, hogyan szorítod ökölbe a kezed? És vajon mit jelent mindez a számodra?

Átmész a világ legrövidebb IQ-tesztjén? Mindössze 3 egyszerű kérdésből áll

Milyen gyorsan tudja megadni a helyes választ három meglehetősen egyszerű kérdésre? Intuícióira vagy az eszére hallgat? De úgy is kérdezhetnénk: hogy áll a közérthető matematikával? Nézzük a tesztet.

Csókay doktor fia haláláról: "Hiszem, hogy egyszer újra megölelem Marcit"

Alig érkezett meg Nigériából, élete első missziójáról, Csókay András világhírű idegsebész, agykutató, máris a kórházba sietett ügyelni... Huszonnyolc éve gyógyít, nemzetközileg elismert idegsebész, mégis minden reggelét gyakorlással kezdi a boncteremben. Családapaként megtörtént vele az, ami minden szülő rémálma: a születésnapján egy tragikus baleset miatt elveszítette legkisebb gyermekét, az akkor 10 éves Marcit.

Az agyonkímélt gyermekek korát éljük

Kényes mondat. Már-már bicskanyitogatóan hathat egyeseknek a fenti kijelentés. Pedig igaz. Sajnos. Hogy mi vezetett ide, mi a következménye és hol lehet a megoldás, most megpróbálom Kibogozni.

A valódi optimizmus margójára: az üres pohár legalább tiszta

Azt mondják optimista az, aki szerint a pohár félig tele van, pesszimista az, aki szerint félig üres. Azt is mondják, hogy optimista az, aki szerint az üres pohárban az a jó, hogy legalább tiszta. Az valódi optimizmus viszont az, hogy a pohár gyakorlatilag mindig tele van, ha mással nem, hát levegővel.


NAPI BOLDOGSÁG