1. Galambok vezették volna célra az amerikaiak rakétáit
Amíg a japánok öngyilkos pilótákkal próbálkoztak, az amerikai mérnökök
galambokkal pótolták volna az akkor még gyerekcipőben járó távirányítót.
A tervek szerint az irányítást végző galambok a rakéta orrában kaptak
volna helyet, ahol nem lett volna más dolguk, mint a beépített ablakokon
keresztül nézelődni, azonosítani a célpontokat, majd csőrükkel
kopogtatni azon az oldalon, ahol a célt látják. Úgy tervezték, hogy a
navigátormadaraknak előzetesen tartanak eligazítást a támadás céljairól.
Ezt a zseniális kutatók úgy képzelték el, hogy levetítik a galamboknak a
célpontok képét, és azok majd felismerik a képen látottakat a rakétában
ülve. Az áprilisi tréfának beillő ötletet olyan komolyan vették a
tengerentúlon, hogy az adófizetők huszonötezer dollárja úszott el a
galambokkal folytatott kísérletekre.
A valóságtól elrugaszkodott ötletből éppúgy nem lett semmi, mint a hattyúkkal holdra szállásból a kora újkorban. Így a békét szimbolizáló szárnyasok megúszták a kamikazesorsot.
2. Repülőgépek helyett denevérek borították volna lángba Japánt
Egészen pontosan a repülőgépek nem hétköznapi bombákat dobtak volna a
japán nagyvárosokra, hanem denevéreket, amiket miniatűr gyújtóbombákkal
akartak felszerelni. Mivel a japánok szerettek jól éghető anyagokból
építkezni, az ötletnek lett volna alapja, ám hiba csúszott a számításba.
A kísérletek során ugyanis az elszabadult bőregerek a tesztelésre
kijelölt bázist is felgyújtották, sőt a rossz nyelvek azt beszélték,
hogy a fantáziadús projektnek az adta meg a kegyelemdöfést, hogy a harci
denevérek a létesítmény parancsnokának (vagy legalábbis egy rangosabb
tisztnek) szolgálati autóját is célpontnak tekintették és felgyújtották.
A tényekhez közelebb áll az a verzió, miszerint a project x-ray névre keresztelt ötletet a sikeresebb, és hát, lássuk be, racionálisabb és kiszámíthatóbb Manhattan-terv szorította ki a ringből.
3. A futóegerek és a MI5
A kis szürke rágcsálókat több szempontból is hasznosnak ítélte a brit
belső elhárítás, az MI5. A futóegér ugyanis számos előnyös
tulajdonsággal rendelkezik, többek között képes kiszagolni, hogyan érzi
magát az ember. Erre a bravúrra úgy képes, hogy megérzi az adrenalin
illatát. Erre akart építeni az MI5, amikor többek között terroristák és
csempészek lekapcsolására használta volna az egereket a
határállomásokon. Az ötletes projekt azon bukott meg, hogy az egerek nem
tudtak különbséget tenni aközött, hogy valaki azért fél, mert vaj van a
füle mögött, vagy csupán ódzkodik a kellemetlenkedő határőröktől. A
bombakeresésre idomított egerek sem váltották be a hozzájuk fűzött
vérmes reményeket, amelyeket szintén a rágcsálók kiváló szaglására
alapoztak.
4.
Megtagadták a küldetés teljesítését a CIA macskakémei
A hidegháború alatt macskákat is bevetett volna a CIA a hatékonyabb
lehallgatás érdekében, de eredmények helyett mindössze egy nyolc
számjegyű számlát tudott elkönyvelni az amerikai kémszervezet. Pedig
minden jól indult, a lehallgatóberendezésekkel felszerelt macskakémek a
kísérletek során minden tekintetben megfeleltek az elvárásoknak, ám
amint a küldetésük keretében elengedték őket, az önfejű cirmosok hamar
elfelejtkeztek hazafias kötelességeikről, és összevissza bóklásztak.
Az ókorban sem a disznók, sem az elefántok alkalmazása nem volt ritka. A könnyen irányítható sertéseket az ellenség megzavarására, az elefántokat pedig, nagy tömegük és lendületük miatt, kvázi harckocsikként alkalmazták, mivel a korabeli fegyverek nem voltak elég hatékonyak ahhoz, hogy gyorsan végezzenek a hatalmas állatokkal, melyek már robusztus küllemükkel is félelmet keltettek az ellenségben. A történelem során arra is volt példa, hogy a disznók és az elefántok összecsaptak a harctéren.
A nem mindennapi csatára az időszámításunk előtti harmadik században került sor, amikor I. Pürrhosz épeiroszi király harci elefántokkal támadt Rómára. A hérakleiai csatában hosszas küzdelem után a támadók végül csak a félelmetes harci elefántjaik segítségével tudták megfutamítani a rómaiakat, akik fejvesztetten menekültek a szó szerint lehengerlő támadás elől.
Kabalaállatként kezdte, de végül hivatalosan is bekerült a 22. tüzérségi támogatószázad személyi állományába Wojtek, a medve, aki így tulajdonképpen közlegény lett a lengyel hadseregben. A mackó, akinek még a neve is vidám harcost jelent lengyelül, bocskorában került az 1941-ben szerveződő 2. lengyel hadsereg 22. hadtestéhez. A kölyökmedve hamar a katonák kabalája lett, akik mindenhova magukkal vitték őt. A cseperedő mackó így megjárta az észak-afrikai frontot, ahol már a harcokban is bevetették, a pihenők alatt pedig szórakoztatta a legénységet. A harcok során kiváló lőszerhordozónak bizonyult, bár időközben rászokott a cigarettára, ami ebben a feladatkörben igencsak kockázatos volt.
A négylábú logisztikus részt vett a Monte Cassinó-i csatában is, ahol a tüzéreknek szállította az utánpótlást. Arról nem szól a fáma, hogy időnként egy-egy vodkát is legurított-e a lengyel katonákkal, de az biztos, hogy túlélte a háborút, és dacára a káros szenvedélyének, megérte a huszonkét éves kort is. A háború után leszerelt medve ekkor már az edinburghi állatkert lakója volt.
