Az emlékezés bajnokai a hollók

A hollók három év elteltével is képesek megkülönböztetni barátaikat ellenségeiktől - állapították meg osztrák kutatók.

 
Az emlősök emlékezőképessége jól kutatott terület. Tudható például, hogy nemcsak az elefántok felejtenek keveset, hanem a juhok is felismerik két év után fajtársaik arcát. A madarakról viszonylag kevés információ áll rendelkezésre, most azonban kiderült, hogy a hollók emlékezete kiváló.

Markus Böckle és Thomas Bugnyar, a Bécsi Egyetem, illetve a szintén Ausztriában található Konrad Lorenz Kutatóállomás kognícióbiológusai tizenkét hollót neveltek fel együtt, majd adtak át különböző állatkerteknek. A szétválasztást követően három évvel a kutatók megvizsgálták, hogyan viszonyulnak egymáshoz az egykori társak.

A madaraknak lejátszották volt társaik, illetve ismereten fajtársak hangját. A hollók eltérően reagáltak a hangokra, tehát különbséget tudtak tenni ismerős és ismeretlen állat között.

Képesek a pozitív és negatív emlékek megkülönböztetésére


Böckle és Bugnyar arra is kíváncsiak voltak, hogy az állatok képesek-e megkülönböztetni pozitív és negatív emlékeiket. És lám, a hollók egyértelműen más hangot adtak ki annak megfelelően, hogy a hallott társsal annak idején baráti vagy ellenséges volt a viszonyuk. A hosszú távú emlékezet ilyen vetületét most elsőként sikerült az egész állatvilágban dokumentálni - állította Böckle.

A hollók eltérő hangnemet használnak aszerint, hogy baráthoz vagy ellenséghez kívánnak szólni. Az ismeretlen vagy ellenséges egyedek hallatán nyakukat megnyújtják, hogy hangjuk mélyebbé váljon. (Amúgy az emberek és a szarvasok is ehhez a módszerhez folyamodnak, így próbálják felnagyítani a hang alapján észlelhető testnagyságukat.) Ellenben ha egy régi barát hangját hallják, barátságos tónusban válaszolnak.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

dolog, amit az igaz barátok másképp csinálnak

Mi az, amit megtesznek egymásért egy jó barátságban? Öt pontban összefoglaljuk neked, amire - szerintünk - megéri odafigyelni.

Amikor nincs helye hangos szavaknak

Most elcsendesül a világ, és benne Mi is. Magunkba nézünk, és mélyen, alaposan átvizsgáljuk a lelkünket. Emlékeket keresünk, jókat vagy rosszakat, érzéseket, amik régi pillanatokat idéznek fel bennünk. Megállunk, lelassítunk, mert ez a nap azokról szól, akik nem jöhetnek tovább velünk.

Vihar elől bemenekült kóbor kutyus "tört be" az esküvőre sáros tappancsokon- és milyen jól tette! (Az ifjú pár reakciója szenzációs)

Az ifjú pár egyáltalán nem bánta, hogy egy hívatlan vendég is érkezett az esküvőjükre. Sáros tappancsokon.

Egy megunhatatlan filmjelenet! Ismerős?

Ez egy igazi, number one filmtörténeti másfél másodperc, amit sokaknak nem kell bemutatni. De még így is bármikor érdemes leporolni és elővenni. Sőt, nem csak ezt a 1,5 percet, az egész filmet! Lássuk!

Kiszökött, hogy megölelje legjobb barátját a magányos kutyus

Kiszökött a kapun, hogy megölelhesse az utca túloldalán lakó legjobb barátját ez a magányos husky. Szívmelengető képek és kutyabarátság a négyzeten!


NAPI BOLDOGSÁG