Bébikorrektség - az altruizmus már pelenkás korban jellemző ránk

Annak ellenére, hogy gyakran hajlamosak vagyunk negatívan látni az emberi jellemvonásokat, most kiderült, hogy előbb alakul ki bennünk a természetes önzetlenség, mint például az irigység érzése. A gyerekek már 15 hónapos korukban mutatják az altruizmus (önzetlenség) jeleit - állapítja meg egy amerikai tanulmány.

Elsőként bizonyította egy tanulmány, hogy a gyerekek igen korán, már 15 hónapos korukban mutatják az altruizmus (önzeltlenség) és a korrektség jeleit viselkedésükben. A kicsik a tesztek során különbséget tudtak tenni az étel egyenlő és egyenlőtlen elosztása között, és minél inkább hajlottak a korrektségre, az egyenlő elosztás elvére, annál nagyobb hajlandóságot mutattak kedvenc játékuk megosztására másokkal, azaz az altruista magatartásra. "Megállapításunk azt mutatja, hogy a korrektség és az altruizmus normája sokkal gyorsabban megjelenik a gyerekeknél, mint eddig gondoltuk" - összegezte Jessica Sommerville kutatásvezető, a Washingtoni Egyetem pszichológus professzora. A tanulmány eredményének jelentősége van az egyenlőségre és együttműködésre való nevelésben is - írta a ScienceDaily portál
A korábbi kutatások kétéves gyerekeknél mutatták ki, hogy képesek egymásnak segíteni, ami az altruizmus egyik jele, és csak 6-7 éves korú gyerekeknél a korrektségre való igényt. Sommerville, aki a gyerekek korai fejlődésének szakértője, azt feltételezte, hogy ezek a tulajdonságok már fiatalabb életkorban megjelennek. A vizsgálatba munkatársaival 47 gyereket vont be, akik valamelyik szülőjük ölében ülve vettek részt a feladatokban. A kutatók először ellenőrizték, hogy két legójáték közül melyik a kicsi kedvence, majd egy kívülálló megkérdezte, adna-e a baba neki is játékot. A gyerekek mintegy harmada altruista magatartást mutatva a kedvenc játékát nyújtotta át, másik harmada a kevésbé szeretett játékot és a fennmaradó harmad nem adott át játékot. A másik tesztben azt nézték végig a gyerekek, amint egyenlő arányban osztanak szét sütit és tejet néhány résztvevő között, illetve egy másik kisfilmben azt, hogy valaki többet kap a finomságokból. Az egyenlőtlen elosztáson való meglepődésük mértéke - ami a figyelmük odafordításának idejével mérhető - jelezte a korrektségre való igényüket. A kutatók úgy találták, hogy az "altruista" babák túlnyomó többsége (92 százaléka), akik kedvenc játékukat osztották meg, a korrektségre, egyenlő elosztásra is nagyobb igényt mutatott.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Kapcsolódó írásaink

Kapcsolódó írásaink

A férfiak hanyatlásának korát éljük

A férfiak hanyatlásának korát éljük, és ezen csak a szemléletváltás változtathat - állítja Philip Zimbardo a vele készült interjúban. Szerinte a nagy kérdés, hogy hol vannak a jó férfiak? - Akik nem kanok, hanem lovagok...

A videó, amit férfiaknak és nőknek egyaránt kötelezővé tennénk!

Egy pszichológus (egyben -szerintünk- showman(?) és párkapcsolati tanácsadó is) előadásának rövidített verzióját mutatjuk most meg nektek. Amit látnod kell, ha nő vagy és (néha) nem érted a férfiakat. És mindenképp meg kellene nézned, ha férfi vagy, és (előfordul, hogy) nem érted a nőket.

Bagdy Emőke mesél testi betegségeink lelki okairól (2. rész)

Pozitív, és mindent azzá formál. Nem mereng az akadályokon, a megoldást keresi. Folyton mozgásban van, előre néz. Múltja a művei, a számtalan betű, szó és mondat. Jelene az alkotás, és a jövője minden, ami megalkotható, felépíthető, elindítható szellemi, szakmai áramlat, kutatás vagy eszmei hatás.

Bagdy Emőke mesél testi betegségeink lelki okairól (+videó)

Íme, egy minden szempontot figyelembe vevő, igazán szakmai vélemény arról, hogy a test és lélek állapota hogyan befolyásolja a betegségek kialakulását.

Válassz egy színt és tudd meg, hogy mit árul el a rólad!

Érdekel, hogy mit is jelent a személyiségedre nézve a kedvenc színed? Olvass tovább és tudd meg a titkot!


NAPI BOLDOGSÁG